• Már épül a strandfürdő, aminek a megnyitására nagyjából másfél évet kell várni.

  • A teljes beruházás 8,5 milliárd forintba kerül.

Pénteken rakták le Debrecenben a Nagyerdei Strandfürdő alapkövét. A régi strand helyén egy teljesen megújuló, egyedi építészeti megoldásokat felvonultató fürdő épül. A létesítmény illeszkedik a környék fejlesztési elképzeléseihez, nem tévesztve szem elől azt sem, hogy a terület Natura 2000-es besorolású, ezért óvni kell a természetet, amire az építkezés során nagy hangsúlyt fektetnek.

Nagyszabású fürdőfejlesztésről van szó, hiszen a teljes komplexum építésének költsége eléri a 8,5 milliárd forintot. Ebből 1,3 milliárd forintot tesz ki az önkormányzat által biztosított önerő, a beruházáshoz szükséges ráfordítás fennmaradó részét pedig állami forrásból finanszírozzák. A Nagyerdei Strandfürdő várhatóan a 2020-as nyári szezonra nyithatja meg a kapuit.

A leendő strand elődjét egyébként 1932-ben adták át, azaz csak öt évvel később, mint a hajdúszoboszlói termálfürdőt. Szintén párhuzam Hajdúszoboszlóval, hogy a fürdőt ellátó termálforrást ugyanaz Pávai Vajna Ferenc tárta fel, aki a szoboszlói termálkút fúrásánál is bábáskodott.

Mai felvételek a Nagyerdei Strandfürdő építéséről:

Nagyerdei Strandfürdő Debrecen 2018Nagyerdei Strand 2018Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt