• Április elejétől október végéig folyamatosan érkeznek a német charterjáratok a Hévíz-Balaton Airportra.

  • Hamarosan kezdetét veszi a repülőtér fejlesztése is.

Berlin, Drezda, Düsseldorf, Erfurt, Frankfurt, Hamburg, Lipcse – az idén ebből a hét német nagyvárosból biztosított a közvetlen légijárat a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra. A repülőtér honlapján található menetrend szerint a szezon április 7-én, a Frankfurtból érkező Lufthansa járattal kezdődik. Az utolsó német charterek pedig majd október 20-án érkeznek a Hévíz melletti reptérre.

A Flybe, Germania, Lufthansa légitársaságok járatait továbbra is két német utazási iroda, a Mutsch Ungarn Reisen és a Salamon Reisen szervezi, rajtuk keresztül foglalhatják le az utakat a turisták. Az iho.hu cikke szerint például Frankfurtból egy oda-vissza jegy 375 euróba kerül, ami egy 23 kilogrammos bőrönd és 8 kilogrammos kézipoggyász mellett a fedélzeti ellátást is magában foglalja. Mindenesetre nem véletlen, hogy a német turisták kedvelik ezeket a járatokat, hiszen a Frankfurt-Hévíz távot a repülő 1,5 óra alatt teszi meg, miközben ugyanez autóval egy több mint 10 órás út lenne.

A későbbiekben tovább bővülhet a Hévízre érkező charterjáratok száma. ahogy korábban írtuk, a városvezetés már régóta tárgyal norvég és izraeli járatok indulásáról. Szintén tervbe van véve, hogy újra legyen légi összeköttetés az üdülőhely és London között (2006-tól két éven át a Ryanair működtetett innen járatot London-Stanstedbe).

Lufthansa HévízA repülőtéren hamarosan fejlesztések is kezdődnek egy 6,6 milliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően. Ebből infrastrukturális és technológiai beruházásokat valósítanak meg, s ehhez kapcsolódóan is újabb menetrendszerinti járatok indítását tervezik.

A Wizz Air egyébként gyakran használja a pilótái tréningjei során a repteret. Itt látható erről egy tavaly novemberi felvétel, amit Baladincz Bendegúz készített:

További, repülőkkel kapcsolatos videókat és fotókat – köztük sok sármellékit – találhat ide kattintva az AirPlane Facebook oldalon.