Ez Magyarország legrégebbi gyógyvize

A gyógyvíz minősítést hivatalosan 1930-ban kapta meg.
Azonban vizének gyógyhatását már jóval korábban felismerték, és az 1700-as évek végétől intézményesített formában is használták.

A gyógyvíz egy jogi kategória, de a köznyelvben sokan szélesebb értelemben használják, és sokszor – helytelenül – a termálvíz szinonimájaként emlegetik. Valójában gyógyvíznek azt a vizet nevezhetjük, amelynek gyógyhatását hivatalos eljárásban is igazolták.

Ezen a téren idehaza az 1900-as évek elejétől vezettek be egy szigorúbb szabályozást, mert korábban meglehetősen lazán vették a gyógyvíz és a gyógyfürdő fogalmak használatát, ami számos félreértéshez vezetett. Az első hivatalosan elismert gyógyvíz a hévízi gyógytó vize volt, amely 1930-ban kapta meg ezt a minősítést. Hévíz után nem sokkal következett a Rudas fürdő egyik forrása és a Hunyadi János víz, amelyek 1933-ban nyerték el hivatalosan a gyógyvíz címet.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Hévíz múltja csak 1930-ig nyúlna vissza, hiszen már 1328-ból maradtak fenn írásos emlékek a gyógytóról, és az első fürdőházat 1772-ben építették a tavon, kifejezetten a víz gyógyhatása miatt. Valószínűleg „nem hivatalosan” is a hévízi víz az ország első gyógyvize.

Az első alapos elemzést a Hévízi-tó vizéről 1857-ben végezte Dr. Florian Heller, bécsi orvosprofesszor, aki egy 11 oldalas tanulmányban részletezte a termálvíz és az iszap összetételét. A professzor így foglalta össze a víz gyógyhatásával kapcsolatos tapasztalatait:

„Az iszapot, mely az egész tó fenekét méter magasan fedi, helybelileg is alkalmazzák egyes testrészekre, de főképpen a fürdésnél használják, úgy hogy a beteg a tó vizében fürödve sokszor nyakig mintegy beássa magát az iszapba. Igen jó eredménnyel rendelhető a hévízi fürdő csúz [reuma], köszvény ellen, sérülések vagy lobos [gyulladásos] kórfolyamatok után visszamaradt izzadmányoknál, számos bőrbetegségnél, fekélyeknél, továbbá különféle idegbántalmaknál, főleg idegfájdalmak és bénulások eseteiben.”