-
Nem a területüket, hanem a medencéik számát tekintve a legkisebbek.
-
Mindkét helyen egyetlen szabadtéri termálmedencéből áll a választék. Közös pont, hogy egész évben üzemelnek és kempinggel is rendelkeznek.
Vannak olyan termálfürdők, ahol nem kell sokat töprengeni azon, melyik medencét érdemes kipróbálni, hiszen a választék mindössze egyetlen termálmedencéből áll. Két ilyen kis fürdő is található az országban. Ami közös bennük, hogy rendkívül hangulatos, barátságos környezettel várják a látogatókat.
A Bánfürdő Termálfürdőben egyetlen jódos-brómos termálvízzel feltöltött medence áll a vendégek rendelkezésére. A fürdő Nagybánhegyesen található, nagyjából 30 kilométerre Orosházától délkeletre. A kempinggel is rendelkező kis fürdő egész évben működik, azonban fontos tudni, hogy nem mindennap tart nyitva: péntektől vasárnapig 10 és 21 óra között várják a pihenni vágyókat.
Hasonló a helyzet a Veresegyházi Termálfürdőben is, ahol szintén egyetlen szabadtéri termálmedence várja a vendégeket. Ez is egész évben üzemel, de az előző fürdővel ellentétben itt a hét minden napján fogadják a látogatókat. Szálláslehetőséget is kínálnak: faházak, valamint lakókocsi- és sátorhelyek vannak.
A veresegyházi termálvíz 2023-ban kapta meg (újra) a gyógyvíz minősítést. A víz különösen hatásos lehet ízületek degeneratív megbetegedéseinek, idült és félheveny ízületi gyulladásoknak a kezelésében, továbbá ortopédiai és baleseti műtétek utókezelésében. Az ajánlás szerint egyszerre legfeljebb 20 percet célszerű a vízben tölteni, majd rövid pihenőt követően a fürdőzés többször is megismételhető.
A két fürdő között a jegyárak tekintetében azért nagy a különbség. Nyilvánvalóan ebben szerepet játszik, hogy az egyik egy dél-békési kisközség, a másik pedig egy jobb módú Pest megyei város. Nagybánhegyesen a felnőtt napijegy 1800 forintba, a nyugdíjas belépő pedig 1700 forintba kerül. Veresegyházon a felnőtt belépő ára 5000 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 4000 forint. Veresegyházi lakcímkártyával ez a két jegytípus 4000 és 2500 forintba kerül.
A Veresegyházi Termálfürdőről itt egy videót is megnézhet:
Ideiglenesen most két jászsági termálfürdőben is egymedencés a kínálat. Cserébe 1200, illetve 1300 forint a belépő ára. Az egyikről itt, a másikról pedig itt olvashat.