A hányatott sorsú esztergomi élményfürdő, az Aquasziget ma reggel újra megnyitott. Anyagi problémák miatt már tavaly óta zárva tartott a négymilliárd forintból felépített termálfürdő. Korábban nehézséget okozott a fürdőnek, hogy a vártnál többe kerültek az üzemeltetés költségei, valamint a szomszédos Párkányban lévő konkurens is megnehezítette a dolgukat.

De ez már a múlt. A jelen pedig az, hogy szombat reggel 9 óra óta nyitva a fürdő és az első héten, tehát jövő szombatig 50 százalékos áron adják a belépőjegyeket. A félár azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy felnőtt, egész napos belépőjegy 1475 forintba kerül. Nyugdíjasoknak és gyerekeknek pedig 950 forintba.

Egyelőre az élményfürdő rész nyitja meg újra kapuit, a gyógyászati és szépészeti részleget még nem üzemelték be, de várhatóan később ezek is a vendégek rendelkezésére állnak.