-
Jászberény város újra meghirdeti eladásra a tulajdonában lévő Lehel Termálfürdőt.
-
Már korábban is próbálkoztak ezzel, de nem jártak sikerrel.
Rendkívüli testületi ülésen tárgyaltak Jászberényben a Lehel strand eladásáról – számolt be a Jászsági Térségi Televízió (a tudósításukat megnézhetik a cikk végére görgetve). Budai Lóránt polgármester elmondta, hogy az elmúlt hat évben három képviselő-testület tárgyalt erről a kérdésről és mindig egyhangú döntést hoztak az eladás mellett. S egyébként így volt ez most is.
A korábbi eladási próbálkozások előbb érdeklődő hiányában voltak sikertelenek. Legutóbb pedig a vevő hitelkérelme hiúsult meg, emiatt nem sikerült nyélbe ütni a megállapodást.
A település honlapján található előterjesztés szerint egyébként eleinte 480 millió forintért hirdették meg a fürdőt, legutóbb 450 millió forintért, most pedig 400 millió forintért kínálják eladásra. Ennek része egy 1976-ban fúrt termálkút, valamint egy hideg vizes kút is. Amíg új tulajdonost találnak, addig a jelenlegi üzemeltető működteti tovább a termálfürdőt. Tehát az esetleges adásvétel nem érinti a fürdő idei szezonját, továbbra is várják a fürdővendégeket.
Itt nézhetik meg a helyi televízió tudósítását:
Két népszerű jászsági termálfürdő is május elsején nyitotta meg kapuit. Itt olvashat róluk bővebben.