• Szélesebb körben talán kevésbé ismert termálfürdőről van szó, de a vonzáskörzetében élők közül sokan kedvelik.

  • A Mezőcsát határában működő, családias hangulatú fürdő egész évben nyitva tart, igaz, a nyári főszezonon kívül csökkentett nyitvatartással.

Miskolc és Mezőkövesd között, nagyjából félúton található Mezőcsát. A kisváros termálfürdője a település határában működik, és egész évben nyitva van, de a nyári időszakon kívül csak pénteken, szombaton és vasárnap látogatható. A nyári hónapokban több medence áll rendelkezésre, és olyankor keddtől vasárnapig várják a vendégeket. Péntekenként esti fürdőzésre is lehetőség van, hiszen aznap 15 és 22 óra között tartanak nyitva, míg szombaton és vasárnap 9 és 17 óra között lehet náluk csobbanni.

A létesítmény 2020-2021-ben, pont a pandémia idején jelentős fejlesztésen ment keresztül. Ennek eredményeként egy új családi élménymedence és egy külön gyerekmedence is kialakításra került. A felújítás érintette a nagymedencét, a fedett fürdőrészleget, valamint az öltözőket és a bejárati épületet is, így a fürdő azóta már jóval modernebb képet mutat.

A mezőcsáti termálvíz hidrogén-karbonátos összetételű, metakovasav-tartalma pedig kifejezetten magas. Bár hivatalosan nem minősül gyógyvíznek, sok vendég számol be kedvező tapasztalatokról, főként az ízületi és reumás panaszok enyhüléséről.

Mezőcsáti termálfürdő

Az árak szintén a fürdő mellett szólnak. A felnőtt napijegy 2850 forintba kerül, míg a diákok, gyermekek és nyugdíjasok 2300 forintért válthatnak belépőt. A szauna használata különdíjas, de mindössze 800 forintba kerül, a mezőcsáti lakosok számára pedig további kedvezményeket is kínálnak.

Mezőcsáti Termálfürdő

Fontos szempont lehet sokak számára, hogy a fürdő vize jódban szegény, ami előnyös azoknak, akik érzékenyek erre az összetevőre. Akik kifejezetten jódos termálvizet keresnek: a legmagasabb jódtartalmú hazai gyógyvizekről egy külön cikkben tájékozódhatnak.

Itt megnézhet két régi videót az egerszalóki fürdőről.