• Az Európai Gyógyfürdők Szövetségének elismerésében részesült a kontinens legnagyobb műemlék- és gyógyfürdője, ami éves szinten 1,5 millió vendéget fogad.

  • A fürdő 2010 óta négy, összesen közel 5 milliárd forint értékű felújításon esett át.

Az elmúlt években a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő már számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhetett. Idén – elsőként a budapesti gyógyfürdők közül – megszerezte a „EuropeSpa” minősítést „Thermal spa” kategóriában.

Az Európai Gyógyfürdők Szövetségének kezdeményezésére létrejött minősítés célja, hogy átláthatóságot biztosítson az európai gyógyfürdők világában, elősegítse a megbízható szolgáltatók kiemelését a versenytársak mezőnyéből. Ezzel megkönnyítve a fogyasztói döntések meghozatalát, és a látogatók részére garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás minőségére.

A Magyar Termék Nagydíjas Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, klasszicista stílusban.

A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre.

Széchenyi Gyógyfürdő BudapestA fürdő olyannyira emblematikusnak számít, hogy az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegyár, mint például kondicionáló terem, szaunák, aerobic, vízi torna.

A 2013-ban bevezetett Zsigmondy Klubkártya pedig 50 százalékos kedvezményt biztosít a vendég részére 4 órás fürdőzésre.

Az éves szinten több mint 1,5 millió vendéget fogadó Széchenyi Gyógyfürdő, mint Európa legnagyobb műemlék- és gyógyfürdője, 2010 óta négy, összesen közel 5 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át.

Az első három felújítás a legsürgősebb, a vendégforgalom által közvetlenül érintett területekre korlátozódott, érintetlenül hagyva az esetenként 50-60 éves gépészeti rendszereket és vezetékeket.

A legutóbbi, tavaly ősszel lezárult gépészeti korszerűsítés a hideg- és termálvizes kutak rekonstrukciója mellett jellemzően az alagsori alapvezetékekre és gépházakra fókuszált. A beruházás 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósult meg. A korszerűsítés összege elérte a 1,5 milliárd forintot.