-
Hangulatos, parkosított területen található a szezonálisan üzemelő Tősfürdő.
-
A szabadtéri medencés termálfürdő árengedménnyel várja a fürdőzőket – egészen vasárnapig.
A Bács-Kiskun vármegyei Lakitelek nagyközség nagyjából 120 kilométerre fekszik Budapesttől, és alig félórás autóútra Kecskeméttől. Itt található a Tőserdő, amely a Kiskunsági Nemzeti Park része, és a település kedvelt üdülőövezete. A Tőserdő szívében működik a barátságos, szabadtéri medencékkel rendelkező Tősfürdő. A létesítmény négy hektáron terül el – ez körülbelül öt és fél focipálya méretének felel meg –, így még a legforgalmasabb nyári napokon is jut bőven hely a pihenésre.
Ritka, hogy egy fürdő így a főszezon idején kínáljon kedvezményt, de a Tősfürdő esetében most ez a helyzet. Augusztus 17-ig, azaz most vasárnapig ugyanis 10 százalékos árengedményt biztosítanak a jegyárakból. Például jelenleg egy felnőtt napijegy (nem helyi lakosoknak) 3200, nyugdíjasoknak 2600, diákoknak 2750 forintba kerül. A mostani kedvezménnyel ezért a három jegytípusért 2880, 2340 és 2475 forintot kell fizetni.
Egyébként a fürdő története egészen a 70-es évekig nyúlik vissza. Eredetileg vízellátás céljából fúrtak kutat ezen a területen, és ennek során bukkantak rá véletlenül a termálvízre. A Tősfürdő termálmedencékkel, valamint gyermekmedencével, bébimedencével és úszómedencével várja a fürdőzőket.
A Tőserdőben a vízi élményeken túl sportpályák, csónakkölcsönző és autóskemping is rendelkezésre áll, így a fürdőzés mellett számos más kikapcsolódási lehetőséget is kínálnak.
A Tőserdő termálvize alkáli-hidrogénkarbonátos összetételű. Az ilyen típusú vizek jótékony hatással lehetnek a mozgásszervi panaszokra, valamint segíthetik a baleseteket követő rehabilitációs folyamatot.
A Tősfürdő kedvelőinek jó hír, hogy hamarosan egy komoly fejlesztés kezdődik a termálfürdőben. Ennek eredményeként a jelenlegi nyári nyitvatartás helyett tavasztól őszig fog üzemelni a fürdő. Erről bővebben itt írtunk.
Itt pedig arról a dél-alföldi vármegyéről olvashat, ahol 20 gyógyvíz található.