• Váratlanul felbukkant egy befektető, ezért újra van esély a Rácz Hotel & Thermal Spa megnyitására.

  • Augusztus végén derülhet ki, hogy lesz-e ebből valami.

Már hosszú évek óta húzódik a budapesti Rác és Rácz fürdőnek is nevezett fürdő és hotel ügye. A teljesen leromlott állagú egykori törökfürdő átfogó felújításáról 2002-ben döntött a fővárosi önkormányzat. A munkálatokat némi késéssel, csak 2005-ben tudták elkezdeni és szintén jelentős csúszással, csak 2010-re fejezték be. A kénes vizű patinás fürdőrészleget és egy modern, 67 szobás szállodát is magában foglaló épület azonban különféle viták miatt egy napra sem nyithatott ki.

Az elmúlt hat évben számos megoldási javaslat merült fel. Sokáig az tűnt sanszosnak, hogy egy szállodaüzemeltető cégnek adják ki a létesítmény működtetését. Szó volt arról is, hogy legalább a fürdőrészt beüzemelnék a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. segítségével, de egyikből sem lett semmi.

A Napi.hu értesülése azonban fordulópontot jelenthet a fürdő és szálloda sorsában. Állítólag egy kínai befektetési holding megvásárolná az ingatlant. A szándékuk komolyságát pedig azzal hangsúlyozták, hogy ügyvédi letétbe helyezték a teljes vételárat. A Napi.hu szerint a főváros augusztus végi közgyűlésén születhet leghamarabb döntés a kérdésről, s egyelőre azt sem tudni, hogy a budapesti városvezetők hajlanak-e a megállapodásra.

Valamit nem ártana kezdeni az épülettel, hiszen hat évvel ezelőtt az átadásakor gyakorlatilag nyitásra kész volt a közel tízmilliárd forintból felépült Rácz Hotel & Thermal Spa. Az évek során azonban folyamatosan romlott az állaga, egy időben fémtolvajok is rájártak. Emiatt korábban is arról lehetett hallani, hogy százmillió forintos beruházás szükséges a megnyitáshoz. Tavaly már több százmillió forintról beszéltek, a Napi.hu mostani cikkében pedig már egymilliárd forintról írnak.

Rácz Hotel & Thermal SpaEgy öt évvel ezelőtti videón – ami egy Duna Tv-s műsorból származik – megnézhetik, hogy milyen volt belülről a felújított fürdő. A munkálatok során egyébként azt tartották szem előtt a tervezők, hogy a régi épületrészeket a korabeli formájukban őrizzék meg, az új épületrészekben viszont semmi ne utaljon a régi korokra. Így visszatekintve vicces a videó vége. Elhangzik ugyanis az is, hogy elképzelhetetlen a fürdő átadásának évekig tartó elhúzódása.