• Az „arrébb” jó három kilométert jelentett.

  • A 650 éves fürdő áthelyezésére egy óriásgát építése miatt volt szükség.

Egészben helyezték át hétfőn a 650 éves Artuklu fürdő (hamam) épületét Törökország főként kurdok lakta délkeleti részében, Batman tartományban, hogy az ott épült óriásgát üzembe helyezésekor ne árassza el a műemléket a Tigris folyó vize.

A fürdő eredetileg a 12 ezer éves, ősi Hasankeyf településen állt. A mintegy 1500 tonna súlyú épületet először egy hatalmas, 256 kerékkel ellátott platóra helyezték, majd három kilométeres távolságba, a Hasankeyf helyett kialakítandó új település 70 méterrel magasabban fekvő kulturális parkjába szállították. A művelet 6 óra 40 percen át tartott.

Az eseményen jelen volt Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdőgazdálkodási miniszter, aki arról beszélt, hogy az egész világ számára példaértékű az az örökségvédelem, amelyet Törökország folytat Hasankeyf műemlékeinek átköltöztetésével. A tárcavezető egyúttal jelezte: a tározó feltöltése előtt még áthelyeznek több dzsámit és egy közösségi házat is.

 

törökfürdő szállítás Törökország

A fürdő előtt eddig egy műemléket költöztettek az új településre, szintén egy darabban: Zeynel Bey 15. századi, 1100 tonnás, kőből készült türbéjét 2017 májusában.

Az újkőkori Hasankeyf térségében található Ilisu-gát építési munkálatai 2006-ban kezdődtek, de 2009-ben a német, az osztrák és a svájci kormány visszavonta a projektre tervezett hitelt, mivel a létesítmény szerintük kulturális és környezeti veszélyeket hordoz magában. A gát bírálói szerint az építmény veszélyezteti a térség régészeti emlékeit és még fel nem tárt lelőhelyeit, megváltoztatja az ökoszisztémát, valamint az építkezés miatt számos embernek kell elhagynia otthonát.

A török kormány kitart a beruházás mellett, mondván, hogy a gát hozzájárul az ország növekvő energiaszükségletének fedezéséhez és elősegíti a fejlődést a kurdok lakta régióban.

Itt nézheti meg, ahogy szállítják a törökfürdőt:


(MTI)