Néhány év alatt a 444 milliós veszteség 440 milliós nyereségbe fordult a Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt.-nél. Megugrott az árbevételük is.

Nagyot fordult a budapesti fürdőket és Tiszasülyben iszapkitermelő telepet is működtető társaság jövedelmezősége. A Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt. ugyanis a 2009-es évet még 444 millió forintos veszteséggel zárta, 2013-ban viszont már 440 milliós adózás előtti nyereséget értek el. Ez a 2012-es 113 millió forintos nyereséghez képest is jelentős javulásnak számít.

A társaság cégbírósághoz leadott beszámolója szerint 2013-ban az árbevételük 88 százalékát, 6,7 milliárd forintot a fürdőszolgáltatásokból szerezték. Ezen felül 265 milliós bevételük származott a gyógykezelésekből, de még az ivókutak működtetéséből is befolyt a kasszába 18 millió forint. A fürdőüzemeltető részvénytársaság teljes árbevétele 7,7 milliárd forintot tett ki, ez megint csak impozáns – 965 milliós – növekedést takar a korábbi évhez viszonyítva.

Rudas Fürdő

A társaság által üzemeltetett Rudas Fürdő a homlokzat felújítása után.

A beszámolóból az is látszik, hogy mindeközben 49-cel csökkent a dolgozói létszám. Tavaly a társaság 866 főt foglalkoztatott, 217-et szellemi, 649-et fizikai munkakörben. A kiadási oldalon jelentősen emelkedett a reklámra fordított költség, tavaly 104 millió forintot szántak erre.