Immár 13. alkalommal rendezik meg Bükfürdőn a Mister Classic veteránautós versenyt. A rendezvény idén is kétnapos lesz, október 3-án és 4-én tartják. A régi autókkal rendelkező résztvevőknek egy megadott útvonalon kell meghatározott idő alatt, a KRESZ-t betartva végigmenniük. Az útvonal minden évben kicsit más, de hagyományosan mindig érinti Sopront és Burgenlandba is átlátogatnak a résztvevők. Aki szeretné közelebbről is megnézni a veterán autókat, annak mindkét nap a bükfürdői start előtt nyílik erre leginkább lehetősége. Ez október 3-án 13:30-kor, október 4-én pedig 8:30-kor lesz.

Mister Classic BükfürdőA Mister Classic egyben az idei Oldtimer Szuperkupa záró futama is, így Bükfürdőn fog kiderülni, hogy ki nyeri az idei versenysorozatot. Tavaly egyébként meglehetősen népes volt a mező, hiszen összesen 56 autó vett részt a megmérettetésen, s valószínűleg idén sem lesznek kevesebben.