• A nyár végén sem maradnak rendezvények, programok és akciók nélkül a termálfürdőkbe látogatók.

  • Bükfürdőn sportanimáció és nyílt nap, Zalakaroson pedig strandbajnokság is lesz.

  • Tiszakécskén egészségügyi szűréseken lehet részt venni.

Budapest-Aquaworld: korábban úgy volt, hogy augusztus 23-ig tart az élményfürdő „Bongo Wonderland” programja, de meghosszabbították és ezen a héten is érvényes. Ez pedig azt jelenti, hogy légvárral, trambulinnal, kézműves foglalkozásokkal és még sok egyéb kikapcsolódási lehetőséggel várják a legkisebbeket a hét minden napján.

Bükfürdő: ezen a héten – szerdától szombatig – még kipróbálhatók a Sportpark animációs programjai: nordic walking, kerékpártúrák, gyerekanimáció. Ezen felül csütörtökön nyílt napot tartanak a fürdő Medical Wellness Centrumában, ahol szakorvosok felügyelete mellett végzett wellness-fitnesz kezelések szolgálják az egészség megőrzését.

Debrecen: az Aquaticum élményfürdőben a hét minden napján – kora este – szaunafelöntésekkel várják a vendégeket. Ezeken hétköznap ingyen lehet részt venni. Augusztus 29-én, szombaton 14:30-kor és 15:30-kor vízi aerobikot tartanak az élményfürdő hullámmedencéjénél.

Aquaticum fürdő Debrecen

Egerszalók: szüretindító bortúra lesz a településen augusztus 29-én (szombaton). Ezen a napon szüreti felvonulás, fúvós parádé, kórustalálkozó,koncertek, sportbemutatók, vetélkedők lesznek Egerszalókon.

Harkány: péntektől vasárnapig baba-mama kreatív programokat tartanak. Hétvégén szaunafelöntés is lesz a fürdőben, szombaton mandarinos-citromos, vasárnap kamillás-fréziás.

Hévíz: a Zenés Nyári Esték sorozat keretén belül kedden 19 órától a Rocket Rollers zenekar ad koncertet a Festetics téren.

Makó: augusztusban is tart a Hagymatikum fürdő „masszázs kedd” akciója. Ennek keretében augusztus 25-én a 30 perces svéd és aroma masszázs, az 50 perces kávés masszázs, valamint a frissítő aromafürdő érhető el 50 százalékos kedvezménnyel.

Tiszakécske: a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben augusztus 30-án, azaz vasárnap úgynevezett „Gyógyfürdő Napon” lehet részt venni, ami azt jelenti, hogy egészségügyi szűrésekkel, szaktanácsadással, termékbemutatókkal, gyerekprogramokkal, kulturális és zenei csemegékkel várják a látogatókat.

Zalakaros: augusztus 25-én és 28-án strandbajnokság lesz Katus Attilával.