• 2023-ban is két alkalommal kerül megrendezésre Hévízen a Holdfényfürdő, azaz a Tófürdőben rendezett éjszakai fürdőzés.

  • A tavalyi évhez hasonlóan idén is májusban és szeptemberben nyílik lehetőség egy kis sötétedés utáni fürdőzésre a gyógytóban.

Állítólag 40-50 évvel ezelőtt rendszeresnek számított, hogy a Hévízi Tófürdőben éjszakai fürdőzést tartottak, aztán ez valahogy kikopott a gyakorlatból. Az elmúlt néhány évben országszerte nagyon divatossá váltak az esti fürdős programok, de a Tófürdőben sokáig nem követték ezt a trendet.

Ennek 2021 szeptemberében vetettek véget, amikor Holdfényfürdő néven éjszakai fürdőzést rendeztek a Tófürdőben. Ez nem pusztán meghosszabbított nyitvatartást jelentett, hiszen élőzenével és ételkülönlegességekkel is várták a vendégeket. A kezdeményezés pedig egyből nagy sikert aratott, az első Holdfényfürdőre 300-an váltottak belépőt.

Tavaly két alkalommal rendezték meg a programot, májusban és szeptemberben és mindkettő sok vendéget vonzott. Szeptemberben például a retró jegyében tartották meg a fürdőzést és Dévényi Tibor gondoskodott a jó hangulatról.

Idén is folytatódik a rendezvény és már a konkrét időpontok is ismertek. A tavaszi Holdfényfürdőre május 19-én, az őszire szeptember 15-én kerül sor, mindkettő pénteki napra esik. Tehát továbbra is csak évente kétszer nyílik lehetőség hévízi esti fürdőzésre, így viszont a rendezvény megőrzi a különlegességét, érdemes lesz ezeket az alkalmakat kihasználni.

A 2023-as Holdfényfürdőzések részletes programját és jegyárait később közlik.

Hévíz éjszakai fürdőzés