-
Több termálfürdőben éjszakai fürdőzéssel készülnek a hétvégékre.
-
Egyes helyeken családi programokkal várják a vendégeket, de akciókat is el lehet csípni.
Berekfürdő: június 21-én tartják meg az idei első fürdőbált a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdőben. Az esti zenés program 21 órától éjjel 1-ig fog tartani, a belépő ára 3500 forint.
Cegléd: a Ceglédi Gyógy- és Strandfürdőben kétszer is lesz éjszakai fürdőzés a héten. Június 20-án, pénteken naturista fürdőzést tartanak 20 óra és éjjel fél 1 között. Az este folyamán szaunaszeánszokon is részt vehetnek a vendégek. Június 21-én, szombaton pedig nyárindító zenés fürdőzés lesz 20 órától egészen éjjel 2 óráig.
Esztergom: most szombaton az Aquasziget Élményfürdőben is zenés éjszakai fürdőzést rendeznek, valamint esti szaunaprogramokat is tartanak. A belépő elővételben 2500 forintba, a rendezvény napján a helyszínen 3000 forintba kerül. A szaunaprogramokon alkalmanként 1000 forintért vehetnek részt.
Igal: június 21-én éjszakai fürdőzés lesz az Igali Gyógyfürdőben. Az Igal Nights rendezvényre mexikói tűzshow-val készülnek, a zenéről pedig DJ gondoskodik. Június 22-én, vasárnap is érdemes ellátogatni Igalra, hiszen családi napot tartanak. Ez azt jelenti, hogy 10 év alattiaknak a belépés ingyenes. Továbbá gyerekműsorral, ugrálóvárral, trambulinnal, játszóházzal, csillámtetkóval és lufihajtogatással is várják a kicsiket.
Kiskunmajsa: június 23. és 27. között, azaz jövő héten, hétfőtől péntekig lesz egy akció a Jonathermál Gyógyfürdőben. Ebben az időszakban a 14 év alattiak számára csak 100 forint a fürdőbelépő.
Miskolctapolca: éjszakai fürdőzés lesz június 21-én az Ellipsum Élményfürdőben 20:30 és éjjel 2 óra között. Az esti zenés programra 5490 forintért váltható belépő.
Mórahalom: júniusban hétfőtől péntekig elérhető egy akció a Mórahalmi Gyógyfürdőben. Ezeken a napokon a teljes árú napijegy ára 3995 forint.
Püspökladány: tanévzáró strandparty lesz szombaton a Sárrét Kincse fürdőben. A zenés fürdőzés 19:30-tól egészen éjjel 1-ig fog tartani. Az esti belépő ára kimondottan baráti: 1500 forint.
Sárvár: június 21-én, szombaton éjszakai fürdőzés lesz a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben. A 21 óra és éjjel 1 közötti program idején a zenéről DJ gondoskodik. 18 óra után az esti belépő ára 3900 forint, a napijegy mellé az esti kiegészítő jegy ára pedig 1900 forint.
Vásárosnamény: tanévzáró-nyárindító éjszakai fürdőzést tartanak a Szilva Termálfürdőben június 21-én. A 20:30-kor kezdődő és éjjel fél 1-ig tartó rendezvényre 2800 forintba kerül a belépőjegy.