Fürdős akciók és programok május 18. és 22. között.

  • Ezen a héten négynapos rendezvény lesz Harkányban.

  • A gyulai AquaPalotában családi programokat tartanak szombaton.

  • A Szentgotthárdi Fürdő akciós jegyárakkal várja a nyugdíjasokat.

Budapest – Aquaworld: minden hétvégén animációs programokat tartanak az élményfürdőben. A nap folyamán vízi tornán, vetélkedőkön, vízi aerobikon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek és szüleik.

Győr: ezen a héten pénteken, azaz május 20-án, 21 óra és éjfél között éjszakai fürdőzés lesz a Rába Quellében. Sőt, 22 és 23 órakor mentás-jeges felöntéseket tartanak a fürdő szaunaparkjában. Az éjszakai fürdőzésre 2000 forintért váltható belépőjegy, a szauna felára 500 forint.

Gyula: május 21-én, szombaton Minimax családi nap lesz az AquaPalota fürdőben. 10 és 17 óra között ügyességi és logikai játékokkal, bébi kuckóval és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

Harkány: ezen a héten, csütörtöktől vasárnapig tart az első ThermalFest. A négynapos rendezvényen több előadás is lesz a harkányi gyógyvíz hatásáról, valamint számos szórakoztató programmal, sztárfellépőkkel is készülnek a szervezők.

Makó: májusban még tart a Hagymatikum Csongrád megyei akciója. Ennek keretében a megyében élők 30 százalékos kedvezménnyel válthatnak felnőtt, nyugdíjas, gyermek és diák napijegyeket, valamint 16 óra utáni belépőket. Az akció a szaunára és az éjszakai fürdőzésre nem vonatkozik. Aki szeretné igénybe venni a kedvezményt, az mindenképpen vigye magával a lakcímkártyáját.

Szentgotthárd: a városi termálfürdőben május a nyugdíjasok hónapja. Ennek keretében – május 31-ig – a nyugdíjas fürdőbelépők 2200 forintba kerülnek. Szintén akciós a szaunapark kiegészítő jegye, ami 280 forintba kerül. Ráadásul az akció részeként a fürdőbe látogatókat egy ajándék kávé, vagy sütemény is várja az önkiszolgáló étteremben. Továbbá egy kedvezményes kupont is kapnak, amit a következő fürdőlátogatáskor használhatnak fel.