• Május második hete sem telik eseménytelenül a hazai termálfürdőkben.
  • Tematikus napoktól kezdve, éjszakai fürdőzésen át az akciós masszázsokig széles a repertoár.

Budapest-Aquaworld: ezen a hétvégén is tematikus napokkal várják a fürdőzőket az Aquaworldben. Május 16-án szuperhősös, május 17-én pedig Disney napot tartanak. Mindkét nap gyerekfoglalkozásokon, vízi vetélkedőkön, vizes játékokon, vízi tornákon lehet részt venni.

Debrecen: már-már hagyományos módon minden nap késő délután szaunaprogramokat tartanak az Aquaticum szaunavilágában, ráadásul ezeken hétköznap ingyenesen lehet részt venni. Május 16-án, szombaton 14:30-kor és 15:30-kor vízi aerobik lesz a hullámmedencénél. Szintén ezen a napon éjszakai fürdőzést is tartanak, ami 19 órától egészen éjfélig tart.

Aquaticum GyógyfürdőHarkány: hétvégén ismét lesznek szaunafelöntések a fürdőben. Szombaton levendulás-narancsos, vasárnap pedig narancs-citromos felöntésen lehet részt venni. Május végén “Gyermekáldás hete” is lesz a gyógyfürdőben. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

Igal: SZÉP Kártya akciót hirdetett a fürdő. Aki május utolsó napjáig 7, vagy 14 napos bérletet vásárol a kártyával, az kedvezményben részesül. Az akció pontos részleteit itt találja.

Makó: májusban is folytatódik a Hagymatikum “Masszázs Kedd” akciója. Ennek keretében minden kedden más és más masszázs és kádfürdő próbálható ki féláron. Ma a 30 perces svéd és aroma masszázs, az 50 perces svéd masszázs, valamint a holt-tengeri sós fürdő lesz akciós.

Mórahalom: a termálfürdőben egészen május 29-ig tart az anyák napja. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől péntekig a kölyök-, vagy diákjegyet vásárlók anyukája 500 forintért léphet be a fürdőbe. Ez jelentős kedvezmény, hiszen egy hétköznapi felnőtt jegy amúgy 1990 forintba kerül.

Tamási: minden pénteken és szombaton éjfélig tart nyitva a termálfürdő, ezen a héten pénteken szaunaest is lesz a fürdőben.