Idén ünnepli megnyitásának 50. évfordulóját a bükfürdői termálfürdő. Ebből az alkalomból minden 1962-ben született vendégnek féláron kínálnak belépőjegyet. Hétfőtől csütörtökig 2100 helyett 1050 forint, péntektől vasárnapig 2200 helyett 1100 forint a gyógy- és strandfürdőbe szóló napijegy. Az 50-es korosztály a kedvezményt 2012. december 31-ig veheti igénybe, amely más akcióval nem vonható össze.

A büki gyógyvízre még 1957-ben, kőolajkutatás közben bukkantak. maga a fürdő 1962-ben nyitotta meg kapuit még meglehetősen kezdetleges formában, egy medencével.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).