• Fontos időben felismerni a krónikus vénás betegség jeleit.

  • Szerencsére megfelelő kezeléssel és életmódváltással kordában tarthatók a vénás panaszok.

Az alsó végtagokat érintő visszérbetegség a legelterjedtebb egészségügyi problémák közé tartozik. Egyes adatok szerint a lakosság közel harmadát érinti ez a betegség és háromszor gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál. Az életkor előrehaladtával egyre többen tapasztalják a vénák betegségére utaló tüneteket.

A lábak vénáinak kóros kitágulása meglehetősen alattomos probléma, hiszen egészen enyhe tünetekkel indul. Tipikusan ilyen a nap végére elfáradó láb, az úgynevezett nehézlábérzés, enyhe bokaduzzadás, egyre gyakoribb éjszakai lábikragörcsök. Esetleg mindez seprűvénák, visszértágulatok megjelenésével is párosulhat.

A panaszok azonban fokozatosan erősödhetnek, különösen nehéz időszak a nyári kánikula, amikor az erek még inkább kitágulnak, lassul a vérkeringés és felerősödnek a panaszok. Később megjelenhet az érintett bőrterületen egy vöröses-barnás elszíneződés és megfelelő kezelés nélkül akár lábszárfekély is kialakulhat. Ezért is fontos, hogy már az első tünetek jelentkezésekor orvoshoz forduljanak, hiszen az időben elkezdett kezeléssel kordában tartható a betegség.

Mi okozza ezeket a visszeres panaszokat? Szerepet játszik benne az örökletes hajlam, de mindenki sokat tehet a betegség kialakulása ellen. Növeli ennek a kockázatát a túlsúly, a mozgásszegény életmód, az ülőmunka, de pont ellentéte, az állómunka is. Szintén negatívan hat a vénák állapotára a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás. Megnő a kialakulásának az esélye ízületi gyulladás és cukorbetegség esetén is.

visszér vénák lábakMindezekből következően a már kialakult betegség esetén elsődleges fontosságú a testsúly normalizálása, a rendszeres, de nem túl megerőltető mozgás. Illetve időnként a láb felpolcolása, speciális vénatorna gyakorlása. Amennyiben az orvos javasolja, akkor szükség lehet kompressziós harisnya hordására, illetve szóba jöhetnek a különféle vénaerősítő szerek, akár belsőleg, akár külsőleg alkalmazva.