244 évvel ezelőtt számolt be elsőként egy helyi orvos a Hévízi-tó gyógyászati célú hasznosításáról. Az első fürdőtelep már több mint 200 éve épült, s eleinte gondot okozott a kevés szálláshely.

A mai Hévízi-tó környéke – még mocsaras vidékként – a régészeti feltárások szerint már az őskorban is lakott terület volt, de számos lelet maradt fent a római korból is. Azonban arról nem sokat tudni, hogy felismerték-e már akkor a kénes víz gyógyhatását. Egyes kutatások szerint sokáig fürdés helyett leginkább bőrműves munkák elvégzéséhez használták a meleg vizet.

A “télen sem befagyó” forrásról az első bővebb beszámolók az 1700-as évekből származnak. A legelső, korabeli szinten tudományos értékűnek tekinthető leírás pedig 1769-ből maradt fent, amit Szláby Ferenc, Zala megye tiszti főorvosa készített, ahogy írta: “ízületi bajokban, köszvényekben, csúzos bántalmakban és a rühösségben szenvedőknek a vizet jól lehet használni”.

A Hévízi-tó 1906-ban

A Hévízi-tó 1906-ban

A fürdőtelep kialakítása 1795-ben történt meg, a munkálatokat Festetics György finanszírozta. Első körben járható utat építettek a tóig, majd a lefolyás partján feltöltöttek egy területet, ahol köpölyöző házat, angolkertet és két fürdőházat alakítottak ki. Tulajdonképpen ekkortól – azaz bő 200 évvel ezelőttől – számít a Hévízi-tó gyógyászati központnak. Annak idején Festetics a köpölyözéshez értő felcsert alkalmazott és orvosok is felügyelték a gyógykezeléseket.

Hévízi Tófürdő 1957-ben (Fotó: Fortepan/Szent-Tamási Mihály)

Hévízi Tófürdő 1957-ben (Fotó: Fortepan/Szent-Tamási Mihály)

A gyógyító vizű Tófürdő híre hamar elterjedt az országban, viszont eleinte azzal a problémával küszködtek Hévízen, amivel sok mai, újonnan épült gyógyfürdő is: nem volt elegendő szálláshely. Sokan a környező falvakban bérletek szobát, de elterjedt volt a sátrazás is. Hévíz életében jelentős minőségi ugrást az jelentett, amikor 1857-ben a tóba épített cölöpökön egy fürdőházat hoztak létre.