• Kint vannak a tiltó táblák a gyógymedencéknél és általában figyelnek is ennek betartására a fürdőkben.

  • Ez a szabály egyrészt nagyon is érthető, másrészt azért hozhat furcsa helyzeteket.

A címben feltett kérdésre a rövid válasz az, hogy azért, mert a jelenlegi törvényi szabályozás ezt írja elő. A 14 év alattiak csak abban az esetben látogathatják a fürdők gyógyvizes medencéit, ha azt egy szakorvos kifejezetten javasolja számukra. A gyakorlati tapasztalat is az, hogy a gyógyvizes ülőmedencéknél figyelnek erre a fürdőmesterek és a gyerekeket kiküldik a vízből. Persze arra is akad példa, hogy a figyelmeztető tábla ugyan kint van, de igazából nem törődik vele senki.

A tiltás abból a szempontból nagyon is érthető, hogy a gyerekek nem kicsi felnőttek, a szervezetük sok szempontból másképp működik, mint egy felnőtté. Igazából nem lehet tudni, hogy a felszívódó ásványi anyagok, illetve esetleg a hőhatás mennyire hat másként rájuk, mint egy felnőttre. S ezt nem is fogja elkezdeni senki tesztelgetni a gyerekeken, tehát ez amolyan „jobb a békesség”-jellegű szabályozás.

Másrészt azért olykor furcsaságokkal is jár ez a tiltás. Gyógyvíz ugyanis az, aminek bizonyos betegségek esetén a hatását orvosi vizsgálatokkal igazolták. A hazai – minősítés nélküli – termálvizek döntő többségénél, ha elkezdenék vizsgálni a hatékonyságot, akkor jó eséllyel lehetne ezt igazolni egyes egészségügyi panaszok esetén, még egy alacsonyabb ásványianyag-tartalmú víznél is. Így könnyen előfordulhat, hogy egy termálvizes medencét egyik nap még használhatnak a 14 év alattiak, majd megérkezik a határozat a gyógyvíz minősítésről és a rákövetkező napon már ki vannak tiltva ugyanabból a vízből.

Gyula lovarda gyógyvizes medenceSokkal jobb lenne az ásványi anyagok összetétele alapján valahogy jobban körülhatárolni ezt a kérdést, esetleg egyedileg, az adott fürdőre szabva meghatározni a tiltást, vagy engedélyezést. A „14 év alatti” kategória is elég tág, mert egészen más a helyzet egy 13 éves kamasszal és egy 3 éves kisgyerekkel… Persze amíg erre nem születik valamilyen jobb megoldás, addig mindenkinek a saját érdeke is, hogy betartsa, mert nem éri meg ez a legkisebb kockázatot se. Szerencsére azért egy-két kivételtől eltekintve a fürdőkben nem csak kizárólag gyógyvizes medencék vannak, általában találni gyerekmedencét, vagy legalább egy olyan vízzel töltött medencét, amibe a szülő és a gyermeke is bemehet.