Tényleg sokkal olcsóbbak voltak régen a budapesti fürdők?

• A 80-as évek első felében – arányaiban – olcsóbbak, vagy drágábbak voltak a fővárosi fürdők, mint manapság?

• A válasz kissé talán meglepő, ráadásul akkoriban ezek a létesítmények más színvonalat képviseltek, mint jelenleg.

A cikk az Arcanum Újságok segítségével készült.
1984 szeptemberében több sajtótermékben is megjelent a hír: a Fővárosi Fürdőigazgatóság 1984. október 1-től jelentős mértékben, 42 százalékkal emeli a budapesti fürdőbelépők árát. Sokkoló volt az emelés mértéke, pláne annak fényében, hogy abban az évben az infláció mértéke alig haladta meg a nyolc százalékot.

A Népszabadság 1984. szeptember 29-i számában az árváltozások konkrét összegét is sorra vették. Így számos fürdő esetében pontosan lehet tudni, hogy bő 40 évvel ezelőtt milyen jegyárakkal várták a vendégeket. Ennek kapcsán megnéztük azt, amit manapság sokan felemlegetnek: a 80-as években arányaiban is sokkal olcsóbbak voltak a fővárosi fürdőbelépők?

A néhány évvel korábban felújított Gellért számított akkoriban a legdrágább budapesti fürdőnek, az áremelést követően 60 forintba került egy napijegy szezonon kívül, a nyári idényben pedig 100 forintba.

A többi budapesti fürdőben egy teljes árú napijegy ára – az emelést követően – a 20-30 forintos sávban mozgott. 30 forintba került a Palatinusban, 20 forint a Római strandon és a Dagályban. Meglepően olcsó volt a Széchenyi Gyógyfürdő. Igaz, a téli időszakban – a zsúfoltság elkerülése végett – csak 3 órás belépőt árusítottak 20 forintért. A nyári napijegy alig volt drágább, 25 forintba került.

2025-ben nem sokra megyünk ezekkel az 1984-es árakkal, ezért megnéztük, hogy a KSH által közölt havi bruttó átlagbérből mennyi fürdőbelépőt lehetett venni akkor és mennyit most, a jelenlegi jegyárakkal. Utóbbiak kapcsán a teljes árú, hétköznapi árakat vettük figyelembe.

Ez alapján 1984-ben a Gellértbe – szezonon kívül – 90 alkalommal, nyáron 54 alkalommal lehetett napijegyet venni a havi átlagbérből. A jelenlegi bruttó átlagbérből 58 alkalommal tehetjük ezt meg. A Széchenyi Gyógyfürdőbe az átlagfizetésből télen 272 alkalommal, nyáron 218 alkalommal juthattak el az emberek. Most 58 jegyre elég ugyanez. (Igaz, a Gellért és a Széchenyi esetében most a Zsigmondy Klubkártyával ez feltornázható 129 alkalomra).

Érdekes eredményt kapunk a Palatinus fürdőnél: 1984-ben 181 belépőre, most 190 belépőre elég a havi átlagbér. Pedig akkor nem is volt fedett része a fürdőnek. A Dagály és a Római strandok esetében 272 belépőjegyre lehetett eltapsolni a havi átlagbért, manapság ez 148, illetve 184 alkalomra lenne elég.

Azaz fürdőnként elég nagyok a különbségek abban a tekintetben, hogy most vagy 41 éve voltak-e drágábbak. Azt viszont fontos megemlíteni, hogy a fenti fürdők nem ugyanazt jelentették akkoriban, mint manapság. A korabeli sajtóban több cikket is lehet találni, ami alapján a 80-as évek elején rendkívül rossz műszaki állapotban voltak a budapesti fürdők. A Fővárosi Fürdőigazgatóság hatalmas veszteséggel működött, még úgy is, hogy állami támogatásban is részesültek. Akadt olyan fürdő, ahol minden vendég után 50 forint veszteségük keletkezett.

Ezt próbálták kompenzálni az áremeléssel. 1985-ös cikkek szerint nem sok sikerrel, ugyanis drasztikusan visszaesett a fürdővendégek száma az áremelés hatására. Ez oda vezetett, hogy 1985-ben még a legsürgetőbb karbantartási munkákat is le kellett állítani.

Ahogy Beck Béla, a Fővárosi Fürdőigazgatóság vezetője nyilatkozta a Népszabadságnak 1984-ben: „A létesítmények műszaki állapota a használhatatlanság határán van, a kazánok, vezetékek, csövek és egyéb gépészeti berendezések állapota aggasztó.” Magyarán némelyik fürdő – de nem mind – tényleg olcsóbb volt akkoriban, azonban nem véletlenül.

Illusztrációk: korabeli felvételeken a Széchenyi (fent) és a Dagály (lent) fürdők, Fortepan/Faragó György