Gyógyfürdő a kohók hűtővizéből? Furcsa ötlet az 50-es évekből

• A kéntartalmú ipari hűtővizek gyógyászati felhasználása komolyan felmerült az 1950-es években.

• Ehhez az ötletet szovjet példák adták, de itthon is lett volna erre fogadókészség.

A cikk az Arcanum segítségével készült.

1952-ben hidrológiai szakmai konferenciát tartottak Miskolcon. Ezen a korszak számos elismert szakembere felszólalt. Közéjük tartozott Schulhof Ödön is, aki ekkoriban az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet tudományos igazgatója volt és a hazai balneológiai kutatások egyik legjelentősebb alakjának számított. Aki megfordult már Hévízen, annak a vezetékneve ismerősen csenghet, hiszen a bátyja, Schulhof Vilmos évtizedeken át főorvosként dolgozott Hévízen, a nevét pedig az üdülőhely egyik sétánya őrzi.

A Hidrológiai Közlöny korabeli beszámolója szerint Schulhof Ödön miskolci előadásának nagy részében megszokott témákat hozott szóba. A szakember szinte minden korabeli nyilatkozatában megemlítette, hogy jobban ki kellene használni a hazai gyógyvizekben rejlő gyógyászati lehetőségeket. Majd – igazodva a konferencia helyszínéhez és témájához – sorra vette a környékbeli forrásokat, fürdőhelyeket is, érintve Parádot, Miskolctapolcát, Mezőkövesdet, Bükkszéket.

Az előadása végén viszont felvetett egy rendhagyó ötletet is. Elmondása szerint Ózdon felmerült a kohók kéntartalmú hűtővizének gyógyászati felhasználása is.”Ezzel a kérdéssel érdemes foglalkozni és alátámasztásul megemlítem, hogy Danisevszkij 1934-ben megjelent könyvében már fejezetet szentel a salakvíz rheuma ellenes fürdőként való felhasználásának” – tette hozzá Schulhof Ödön (képünkön).

A konferencia közönségét nem érte váratlanul a javaslat, ugyanis az egyik felszólaló elmesélte, hogy ismerik a szovjet példát és már gondolkodnak is ennek a megvalósításán. „Diósgyőri viszonylatban felsőbb hatóságunk utasítására mi is végeztünk salak granulálásánál a hűtővízből vizsgálatokat, és valóban fennáll, ahogy literenként közel 5 mg kénhidrogént tartalmazó vizet kapunk. A salakból kilúgozott víz előállítására a lehetőség Diósgyőrben biztosított, csupán a kivitel műszaki kérdését kell alaposan megvizsgálni” – hangzott el.

Ugyanakkor a konferencia határozati javaslatai között végül nem emelték ki ezt az ötletet és más előadók sem hozták szóba. Későbbi forrásokat sem találtunk azzal kapcsolatban, hogy idehaza a gyakorlatban is megtörtént volna a kohóvizes gyógyfürdőzés bevezetése. Annyiból persze ez nem csoda, hogy természetes kéntartalmú gyógyvizekből bőven akad hazai választék.

Egyébként akkortájt voltak más – mai szemmel szokatlannak tűnő – felvetések is. Szintén Schulhof Ödön említette egy másik előadásában azt, hogy a gyógyfürdők látogatását csak orvosi javaslatra kellene lehetővé tenni. Ez az ötlet szintén szovjet eredetű volt. „A Szovjetunióban 1932-33-as években rendezték a gyógyfürdők ügyeit és már akkor eljutottak oda, hogy a gyógyfürdőt csak orvosi rendelésre és orvosi ellenőrzés mellett lehet használni. Nálunk ezt még nem tudtuk elérni, de okvetlenül ebben az irányban kell a fejlődésnek haladnia” – javasolta Schulhof.