• Egykor évente két turnusban érkezett bivalycsorda Hévízre.

  • Nem a bivalyok fájós ízületeit kezelték a Hévízi-tónál, hanem komoly munka várt rájuk.

  • Mindig akkor kaptak szerepet az állatok, amikor kezdett zavaróan magas lenni a tó vízszintje.

A cikk az Arcanum segítségével készült.
Néhány évvel ezelőtt több helyen is beszámoltak arról, hogy megkezdődött a Hévízi-tó felesleges vizét elvezető Hévízi-lefolyó tisztítása. Ez a csatorna egészen a Zala-folyóig vezeti a termálvizet, onnan pedig a Kis-Balatonon keresztül a Balatonba jut. Azonban nagyon sok invazív faj is megtelepedett a lefolyóban és a Balaton védelmében főképp ezeknek az irtását végezték el kézi és gép erővel.

Az 1900-as évek elejéig nagyon hasonló munka hárult a bivalyokra is. Az oka ugyanakkor teljesen más volt, a lefolyó előtti zsilip megépítéséig ugyanis rendszeresen eltömődött a termálvizes csatorna. Ezt onnan vették észre, hogy kezdett túlzottan magas lenni a gyógyvizű tó vízszintje, ami egyrészt már zavarta a fürdőzőket, másrészt a környező, beépített részek elöntésével fenyegetett.

A segítség ilyenkor a Balaton déli partjáról érkezett, ahol ekkoriban jelentős bivalytelepek működtek. Malonyai Dezső, a Balaton-felvidékről 1911-ben megjelent könyvében megemlít egy korabeli történetet. Egyszer egy balatonkeresztúri béres elaludt a bivalyok vontatta szénásszekéren. A felügyelet nélkül maradt bivalyok pedig a nagy nyári melegben elindultak a Balatonhoz, majd elkezdtek átúszni Badacsony irányába. „A béres akkor ébredt föl nagy rémületére, mikor a szekér a Balaton közepén himbálózott. Nem volt egyebet tenni, mint nyugodtan várni, míg a bivalyok szerencsésen kiláboltak Badacsony alatt” – írta Malonyai

Innen jött az ötlet, hogy alkalmasak lehetnek a Hévízi-lefolyó megtisztítására is. „A Hévízben ugyanis sok a korpa (az iszap korabeli elnevezése – szerk.), az elkorhadt növényi rész. Ez oly nagy mennyiségben gyűl össze, hogy a víz lefolyását akadályozza. Ezért a balatonkeresztúri bivalycsordát minden nyáron felhajtják a Hévízre. A bivalyok szívesen merülnek a jó meleg vízbe (…) azután pedig leúsznak, legyalogolnak a Hévizet levezető, s a Balatonba folyó csatornába. A parton a bivalyosok hosszú ostorral nógatják őket. A víz korpája meglazul, s a tó vize így szaporábban folyik lefelé”.

bivalyok

A tiprások számával kapcsolatban eltérő adatok maradtak fenn. Egyesek szerint évente háromszor-négyszer is szükség volt erre, a legtöbb forrás viszont évi két alkalmat ír. Ezt szükség szerint, de általában május elején és július végén végezték el.

A korabeli sajtóbeszámolók szerint egyébként amolyan turistalátványosságnak is számított, ahogy a 40-45 tagú bivalycsordát többször oda-vissza végigjáratták a csatornán. S nem is eredménytelenül: „Hogy mily eredményes a tipratás az mutatja a legfényesebben, hogy az első munkanap után a fürdőtóban a víz egy kis arasszal leapadt a fürdőzők nagy örömére, akik most könnyebben és mélyebben vájhatják be magukat a gyógyító iszapba”.

Hévízi-lefolyó termálpatak