-
Egy kopár legelő helyén alakították ki a hajdúszoboszlói fürdőt 1927 nyarán.
-
Az első szezonjában ez még egy meglehetősen puritán gyógyvizes tófürdő volt, ennek ellenére a korabeli sajtóhírek szerint egyből rengeteg vendéget vonzott.
A cikk az Arcanum Újságok segítségével készült.
Hajdúszoboszlón 1925. október 26-án – Pávai Vajna Ferenc vezetésével – 73 Celsius-fokos termálvizet találtak. Hamar kiderült, hogy gyógyhatású vízről van szó, így a kezdetektől fogva sokan várták a fürdő megnyitását. Ez végül 1927. július 26-án történt meg, azaz 98 évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit a mai Hungarospa elődje. Ugyanakkor a víz hatását már a fürdő megnyitása előtt is sokan élvezték.
A termálkút vizét ugyanis nem zárták el, a feltörő forró víz szabadon elfolyt, a termálvizes árokhoz pedig rengetegen jártak fürdeni. Ahogy a Karcagi Hírlap írta: „vasárnaponként három-négyszázan is guggolnak a maguk vájta kis gödrökben, hogy gyógyulást találjanak.”
A Magyarság című lap a helyszíni beszámolójában pedig arról írt, hogy élelmes vállalkozók is kihasználták a vízben rejlő lehetőséget, még a fürdő megnyitása előtt.
„Székely József főjegyző úrnak saját úri portáján vannak igen célszerűen berendezett kiadó szobái és kabinjai, amelyekbe a teljes erejű gyógyvizet hordókban hordják egész nap. Ezek használata közben sokan nyerték vissza erejüket, egészségüket. Azonkívül a forráshoz vezető utcákban majd minden háznál vannak kiadó szobák, mindjárt káddal együtt. Ahova a házigazda köteles a gyógyvizet szállítani” – azaz volt már kínálat azoknak is, akik nem kívántak az árokban fürdőzni.
1927 elején a Városok Lapja című hetilapnak Erdős Kálmán, Hajdúszoboszló polgármestere arról nyilatkozott, hogy első körben a helyi igényeket kiszolgáló fürdőt nyitnak. „A vidéki közönség nagyobb kényelméről majd csak akkor tudunk gondoskodni, ha Vass József népjóléti miniszter kimondja a döntő szót a végleges fürdőépítkezések ügyében” – ezzel arra utalt a polgármester, hogy saját anyagi forrásaiból Hajdúszoboszló nem tud egy nagyobb fürdőt kiépíteni. Emiatt akkortájt komolyan lobbiztak valamiféle állami segítségért.
Az első fürdő tulajdonképpen egy tófürdő volt, egy medret alakítottak ki, ebbe vezették bele a gyógyvizet. A Karcagi Hírlap 1927. július 7-én még július 15-i nyitásról írt, azaz ebben történt egy kis csúszás.
A korabeli sajtóbeszámolókból kiderült, hogy a fürdő helyén egy kopár legelő volt, egy részét korábban vályogvetésre használták. Viszont 1927 nyarára már elkezdték a parkosítást, rengeteg fát is ültettek a leendő fürdő területén.
A Magyarság című lap tudósítója a nyitás utáni első napokban kereste fel a fürdőt:
„Előttünk a 100 méter hosszú és 80 méter széles hatalmas tó hullámzó, meleg vízzel, amely gyermekderék vastagságú csőből füstölögve, habozva ömlik a tóba. Amint benne ülünk a vízben, egy-egy hőhullám, mint valami óceáni Golfáramlat, vágódik hozzánk, amelytől szinte ijedve húzódunk tovább, de amely fájó tagjainknak kimondhatatlanul jólesik és javára válik.”
Az ünnepélyes megnyitót a tényleges nyitás után pár nappal, 1927. július 31-én tartották. Az országos sajtóban augusztus elején jelentek meg erről az első hírek. Ezek alapján – annak ellenére, hogy csak a helyi igényekre szabták – egyből sokan felfedezték maguknak a hajdúszoboszlói fürdőt távolabbi vidékekről is. A Magyar Hírlap és a Pesti Hírlap is arról írt, hogy az egyre nagyobb számban érkező fürdőzőket a városban már alig tudják elszállásolni. „Kívánatos, hogy az érdeklődők előbb forduljanak az elhelyezési igények megjelölésével a polgármesteri hivatalhoz, amely a szükséges felvilágosításokat megadja” – írták.
A Nyírvidék napilap rövid híre augusztus elejéről: „Jól megy a hajdúszoboszlói strandfürdő. Egy nap alatt 2300 jegyet adtak el 1000 pengő értékben.”
A Karcagi Hírlap augusztus elején arról számolt be, hogy a nyitás után egy héttel már új fürdőkabinokat kellett építeni. Akkora volt az igény a Hajdúszoboszlóra történő eljutáshoz, hogy Debrecenből külön fürdővonatok indítását tervezték, reggeli indulással, késő délutáni visszaérkezéssel. Ekkor már úgy kalkuláltak, hogy a hajdúszoboszlói fürdő már az első szezonjában visszahozza azt a pénzt, amit a város a megnyitására költött.
Egy évvel később egyébként már kicsit modernebb körülmények fogadták a Hajdúszoboszlóra érkező fürdőzőket. Akkor két kiépített medencével, valamint rengeteg új öltözővel bővült a fürdő kínálata.