• A gyógyvizek összetétele sokféle módon befolyásolhatja a szervezet működését, de van egy kevésbé ismert összetevő, amely kifejezetten a csontokra lehet kedvező hatással.

  • Bár szinte minden hazai termálvízben jelen van, bizonyos fürdők esetében az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségben fordul elő.

A metabórsav ritkán kerül a figyelem középpontjába, hasonlóan a metakovasavhoz, pedig jelentős szerepe van. Sokan inkább a bórsav kifejezéssel találkoztak már, amelyet enyhe fertőtlenítőszerként is használnak. A természetes vizekben azonban a bór nem ionos formában van jelen, hanem metabórsavként. Míg a felszíni vizek – például folyók és tavak – csak minimális mennyiséget tartalmaznak belőle, a mélyből feltörő termálvizek jóval gazdagabbak ebben az anyagban.

A gyógyfürdős kezelések során a metabórsav más ásványi anyagokkal együtt fejti ki hatását. Hozzájárulhat a magnézium és a kalcium megfelelő hasznosulásához, valamint a D-vitamin működéséhez is, ami közvetetten támogatja a csontok felépülését és segíthet a csontritkulás megelőzésében.

Fürdőzés közben a bőrön keresztül elegendő mennyiség juthat a szervezetbe ebből az anyagból. Ivókúra esetén viszont már fontos a mértékletesség, mert túlzott bevitele nem javasolt. Jó példa erre Hajdúszoboszló, ahol a palackozott Pávai Vajna ásványvíz nem ugyanabból a kútból származik, mint a fürdőmedencék vize – ebben szerepet játszik a gyógyvíz magas metabórsav-tartalma is. De hol található még kiemelkedően magas koncentráció ebből az anyagból?

Aquarius Élményfürdő gyógymedence Nyíregyházán

Általánosságban elmondható, hogy a hazai termálvizek literenként 8–10 milligramm metabórsavat tartalmaznak. Ugyanakkor akadnak olyan helyek, ahol ez az érték jelentősen magasabb. Berekfürdőn és a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdőben például 35 mg/liter körüli koncentráció mérhető, Nagykátán 50 mg/liter, míg Nyíregyháza-Sóstón (fenti képen) már 66 mg/liter. Hajdúszoboszlón ez az érték eléri a 84 mg/litert, Hajdúböszörményben, a Bocskai Gyógyfürdőben (lenti képen) pedig a 100 mg/litert is.

medence a hajdúböszörményi Bocskai fürdőben

Érdekesség, hogy a legmagasabb értékeket az ország két különböző végében mérték. Debrecenben, az Aquaticum gyógyvizes medencéiben 150 mg/literes koncentrációt mutattak ki, míg a Zalakarosi Fürdő vize még kicsit ennél is gazdagabb: literenként 155 mg metabórsavat tartalmaz.

Aquaticum Termálfürdő gyógymedence

Az egyik gyógyfürdőben jövő héttől egységesen 2000 forintba kerül a belépő. Itt olvashat erről bővebben.