• Idén ősszel lesz a negyedik éve annak, hogy zárva tart a Júlia Fürdő.

  • Gyakorlatilag teljesen fel kellene újítani a termálfürdőt az újbóli megnyitáshoz.

A nyíregyházi Júlia Fürdőt még 2022 októberében zárták be, amit a megugró energiaárak indokoltak. Később kiderült, hogy olyan műszaki problémák adódtak, amelyek nem teszik lehetővé a gyors újranyitást.

Milyen műszaki hibákról van szó? Mennyibe kerülne a javítás? Van-e erre pénz? Erről készített egy egészen részletes tudósítást a Nyíregyházi Televízió. (Ezt a cikk végére görgetve megnézhetik.)

A Matavovszky Dániel, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a helyi televíziónak elmondta, hogy alapvetően két probléma miatt nem lehet újranyitni a termálfürdőt. Az egyik, hogy a fürdőt ellátó termálkutat a 60-as években fúrták és már elöregedett, nem tud elegendő vizet adni, mostanra lejárt az élettartama. Teljesen új kutat kellene fúrni, aminek egyébként már a terve is elkészült, valamint a szükséges engedélyt is megszerezték.

A másik probléma, hogy a fürdő 2007-es felújításának hanyag kivitelezése miatt statikai problémák keletkeztek az épületben. S ha mindez nem lenne elég, az időközben megváltozott jogszabályok miatt a medencék gépészetét is fel kellene újítani. Tehát gyakorlatilag teljes körű felújítást igényelne az újranyitás.

Már arra vonatkozó kalkuláció is készült, hogy ez mennyibe kerülne: körülbelül kétmilliárd forintba. A fürdővállalat ezt saját erőből nem tudja finanszírozni, ezért pályázati forrásra lenne ehhez szükség.

Nyíregyháza Júlia Fürdő

A felújítás kapcsán a későbbi üzemeltetést is át kellene gondolni. A Júlia Fürdő működésének utolsó tíz évében ugyanis évi 100 ezer körüli vendéget vonzott. Márpedig ekkora vendégszám mellett nem működtethető gazdaságosan a termálfürdő. Változatlan vendégforgalom mellett a jegyáraktól függően 80-200 millió forint veszteséget termelne évente. Mindezt úgy, hogy Sóstógyógyfürdőn is elérhető minden fontos fürdőszolgáltatás Nyíregyházán: fürdőgyógyászat, gyógymedencék, élménymedencék, szaunavilág.

Érdemes megnézni a teljes videót, mert egyéb információk is szóba kerülnek Nyíregyháza fürdőiről: