• Egy 24, illetve egy 28 évvel ezelőtti videófelvételt mutatunk, amelyeken a régi egerszalóki termálfürdő látható.

  • A képsorokon jól kivehető a jellegzetes sódomb, valamint az is, hogy a fürdő a maga egyszerűsége ellenére mennyire közkedvelt úti célnak számított abban az időben.

Régebben már bemutattunk egy kifejezetten jó minőségű, 1990-ben készült fényképet a „régi” Egerszalókról (itt tekintheti meg). Abban az időszakban a termálfürdő még jóval természetközelibb, vadregényesebb képet mutatott, ami egyszerre jelentett előnyt és hátrányt a látogatók számára. Akik azonban akkoriban megfordultak ott, jellemzően kellemes élményekkel és nosztalgikus emlékekkel gondolnak vissza a fürdőre.

Most két videófelvételt is mutatunk ebből a régi korszakból. Az 1990-es fotóhoz viszonyítva ezeken már valamivel fejlettebb, rendezettebb állapotban látható a fürdő. Ugyanakkor a ma ismert élményfürdő és szállodakomplexum ekkor még nyomokban sem létezett.

Az első videó 2001 nyarán készült. A felvételen főként a sódomb látható, ugyanakkor a háttérben azért látszik, hogy már akkor is sokan választották Egerszalókot strandolásra. A videó utolsó részében pedig feltűnik az akkori nyakzuhany is.


A másik videó talán valamivel jobb képminőségű, annak ellenére, hogy három évvel korábban, 1998-ban készítették. Különlegessége, hogy téli környezetben, hóval borított állapotában mutatja be az egerszalóki fürdőt. A hideg időjárás ellenére ekkor is meglepően sok vendég fürdőzött a medencékben.

Az alábbi felvételen pedig nagyjából ugyanabból a nézőpontból tekinthető meg az akkori termálfürdő, mint ahogyan a cikk elején belinkelt, 1990-ben készült fotón is látható.

 

egerszalók termál régen