-
A gyógyvízzel rendelkező községek közül két település lóg ki a sorból.
-
Az egyik helyen négy, a másikon öt olyan termálkutat tartanak nyilván, amelyek minősített gyógyvizet adnak.
Néhány napja írtunk a gyógyvizekben leggazdagabb városokról – Budapest áll az élen 27 gyógyvízzel, Hévíz a második 9 gyógyvizes kúttal. Ezen felbuzdulva megnéztük, hogy a községek közül melyek a hazai éllovasok.
Azokat a községeket kerestük, ahol kettőnél több gyógyvizes kút szerepel a hivatalos nyilvántartásban. Látatlanban azt gondoltuk, hogy egy egész hosszú kis lista lesz ebből, de tévedtünk… Ugyanis igazából kevés faluban van kettőnél több gyógyvizes kút.
Ezen a téren két település számít listavezetőnek. Az egyik a 669 fő állandó lakosságszámú Demjén, ahol öt gyógyvizes kutat tartanak nyilván. A másik az 1378 lakosú Berekfürdő, náluk a hivatalos lajstromban négy olyan termálkút szerepel, amelyek gyógyvizet adnak.

Érdekes ez a Berekfürdő-Demjén páros, hiszen egy nagyon régi és egy újabb üdülőhelyről van szó. Berekfürdőn 1928-ban találtak termálvizet (mindössze három évvel később, mint Hajdúszoboszlón). Ehhez képest Demjénben csak 2005-ben fúrtak termálkutat.
Berekfürdőn a legrégebbi kút 1974-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, a legújabb 2012-ben. Demjénben 2008-ban szerezték meg először a gyógyvíz címet, legutóbb pedig 2020-ban bővült a demjéni gyógyvizek köre.

Amennyiben nem pusztán a fürdőzési célú gyógyvizes kutakat nézzük, akkor még Tiszajenő nevét is meg kell említeni. Náluk ugyanis hivatalosan négy darab gyógyvizes forrás található. (Az ivókúrához használt Mira vízről van szó). Reméljük, hogy még működnek ezek a kutak, mert pár éve aggasztó híreket lehetett róluk hallani.
A berekfürdői gyógyvíz kedvező hatásairól korábban itt írtunk.



