• Fedett és szabadtéri gyógymedencékből áll az őszi választék Gyopárosfürdőn.

  • A héten négy napig rendkívül kedvező áron vehetők igénybe a fürdő szolgáltatásai.

Október 17-én, múlt pénteken egy napig 800 forint volt a napi belépő Gyopárosfürdőn. Úgy tűnik, hogy sikeres lehetett az akció, ugyanis ezen a héten visszatér a kedvezmény. Október 23. és 26. között – csütörtöktől vasárnapig – 800 forint lesz a fürdőbelépő, illetve 800 forintért használható a szauna.

Orosháza közkedvelt fürdőjéről az év elején még aggasztó híreket lehetett hallani, de nyáron sikerült újranyitni Gyopárosfürdőt – nem kis részben a helyi civilek anyagi és szakmai támogatásának köszönhetően. A fürdő július 5-én nyitotta meg újra a kapuit, de nyitva van a gyógyászat is, amit amúgy nem is zártak be januárban.

Szeptember közepén álltak át az őszi üzemrendre, ami a medencekínálatot, a nyitvatartást és a jegyárakat is érintette. Azóta a sokszögű kacsás medence, a fedett termálmedence és az alsó finn szauna várja a vendégeket, valamint természetesen a gyógyászat is üzemel. A fürdő vasárnaptól csütörtökig 10 és 18 óra között, pénteken és szombaton 10 és 21 óra között tart nyitva.

fedett gyógymedence Orosháza-Gyopárosfürdőn

Szeptember közepén a jegyárak is változtak. Amikor nincs érvényben a 800 forintos akció, akkor a felnőtt napijegy 2900 forintba, diákoknak és nyugdíjasoknak 2200 forintba, gyerekeknek (6-14 év) pedig 800 forintba kerül. Orosházi lakosoknak az előbb említett három jegytípust 1900, 1200 és 500 forintért biztosítják. Háromórás belépő is váltható 1900 forintért, helyi lakosoknak 1200 forintért.

Orosháza Gyopárosfürdő gyógymedence

Milyen volt a hajdúszoboszlói Hungarospa idei szezonja? Milyen fejlesztéseket terveznek? Itt elolvashatja.