-
Egy remek új szolgáltatással állt elő az egyik somogyi gyógyfürdő.
-
A saját kisbuszukkal – 11 dunántúli településről – egynapos kirándulást biztosítanak a fürdőbe és haza.
Somogy déli részén található Csokonyavisonta község, ahol az 1940-es években talált termálvízre alapozva immár évtizedek óta működik egy gyógyfürdő. Néhány éve akadtak némi nehézségei a Csokonya Thermalnak, azonban mióta 2022-ben magántulajdonba került, folyamatosak a fejlesztések, újdonságok a kitűnő gyógyvízzel rendelkező fürdőben.
A közelmúltban egy kifejezetten ötletes újítással álltak elő. Ilyenről eddig nem hallottunk, pedig egy nagyon is létező igényt elégít ki. Ennek a lényege, hogy 11 dunántúli városból – előzetes jelentkezés esetén – kisbusszal fuvarozzák el a fürdőhöz, majd haza a vendégeket. Azaz egynapos gyógyfürdős kiránduláson lehet részt venni, méghozzá nagyon jó áron.
A következő városokból indul a fürdő kisbusza: Budaörs, Dunaújváros, Győr, Kaposvár, Nagykanizsa, Pápa, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg.
Akkor biztosítják az utazást, ha legalább 8 fő jelentkezik egy-egy városból, tehát családoknak, ismerősöknek érdemes együtt jelentkezni. Ebben az esetben egy e-mailt kell küldeni a fürdőnek, hogy időpontot egyeztessenek az utazáshoz. Az utazás díja fejenként 9900 forint – oda-vissza – ami a fürdőbelépőt is tartalmazza.
Ez azoknak nagyon jó lehetőség, akik tömegközlekedéssel csak nehézkesen juthatnának el Csokonyavisontára. De még azoknak is jól jöhet, akiknek van autójuk, hiszen azért egy egész napos fürdőzés kiveszi az ember erejét és a nap végén nem kell még hazáig vezetni.
A Csokonya Thermal egyébként továbbra is értékarányos jegyárakat kínál. A felnőtt napi belépő 3490 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 2990 forint, gyerekeknek (3-10 év között) pedig csak 750 forint.
A nyári programkínálatukról nemrég itt írtunk.