-
A nyitást követő első három napon rendkívül kedvező belépőárakkal várják a vendégeket Gyopárosfürdőn.
-
Egyelőre négy szabadtéri medence áll majd a fürdőzők rendelkezésére.
Ahogy nemrég írtuk, július 5-én szombaton újra megnyitja kapuit Gyopárosfürdő. Egyelőre még részleges nyitást lesz, ami azt jelenti, hogy négy medencét használhatnak a vendégek. A tanmedence, a toronymedence, az úgynevezett kacsás medence és a gyermekmedence jelenti a választékot. (A gyógyászati részleg eddig is üzemelt, azt nem zárták be januárban).
Később természetesen a többi medencét és fürdőegységet is megnyitják. A fürdő 8 és 20 óra között látogatható szombaton és vasárnap, 11 és 19 óra között hétfőtől péntekig.
Ami a jegyárakat illeti, az első három napon, azaz szombattól hétfőig (július 5. és 7. között) bevezető áron kínálják a jegyeket. Könnyű fejben tartani, ugyanis egységesen 2500 forint lesz a jegyár. A 14 év alattiak számára – felnőtt kíséretével – ingyenes a belépés.
Nagy szó az újranyitás, hiszen év elején még eléggé reménytelennek tűnt Gyopárosfürdő helyzete. A fürdő szezonra történő felkészítésében jelentős szerepet vállalt – a szakemberek önkéntes munkája révén is – a Gyopárosért Alapítvány.
Július 5-én megnyitják a Barcsi Gyógyfürdőt is. Erről itt olvashat.