-
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyógyvizes medencéket használó vendégeknek mindössze egy szűk része – nagyjából minden tizedik ember – figyel egy kulcsfontosságú szabály betartására.
-
Miről is van szó, és miért lenne annyira lényeges, hogy ezt mindenki komolyan vegye?
Azok, akik már jártak gyógyfürdőben, valószínűleg észrevették, hogy sok vendég akár órákig is üldögél a gyógyvizes medencében. Pedig minden ilyen medencénél feltüntetik a javasolt fürdési időt, amely általában 20–30 perc között mozog. Ez az ajánlás azonban nem azt jelenti, hogy egy napijegyes vendégnek ennyi idő után el is kellene hagynia a fürdőt.
A szabály kifejezetten az egyhuzamban a medencében töltött időre vonatkozik. Tehát a vendég nyugodtan visszatérhet a gyógymedencébe naponta akár többször is, feltéve, hogy közben megfelelő hosszúságú pihenőket tart. A probléma azonban ott kezdődik, hogy a legtöbben nem tartják ezt be – tízből jó, ha egy ember figyel erre. És hogy miért baj ez?
A hosszúra nyúló fürdőzés, bármilyen kellemesnek is tűnik, nem veszélytelen. A gyógyvíz magas hőmérséklete komoly terhelést ró a szervezetre – különösen a szív- és érrendszerre. A hosszas meleg vizes fürdőzés vérnyomás-ingadozást okozhat, és szélsőséges esetekben akár ájulással is végződhet.
Az ízületi betegségüket kúrálók számára lehet különösen kellemetlen tünet az úgynevezett fürdőfáradtság, ez éppen azokat a panaszokat fokozhatja, amelyeket enyhíteni szeretnének. Ez az állapot felerősödő ízületi fájdalmakkal, valamint hőemelkedéssel és akár napokig elhúzódó levertséggel, általános rossz közérzettel is járhat.
Egy reumatológus szakorvos frappánsan így fogalmazta meg a túlzásba vitt fürdőzés veszélyét: „Ez pont olyan, mintha felírnék valakinek egy doboz gyógyszert a panaszaira, napi egy tablettával, két hétre elosztva. Ha ő azonban már az első napon beveszi az egész dobozt, attól aligha lesz jobban – sőt, akár még rosszabbul is járhat.”