-
Régóta segíti a Vöröskereszt munkáját a Gyulai Várfürdő, valamint a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő.
-
A közelmúltban „Az Év Támogatója” díjat kapott a két termálfürdő.
A Magyar Vöröskereszt még a hónap elején szervezett egy ünnepélyes rendezvényt, amelyen elismeréseket adtak át a szervezet munkatársainak, önkénteseinek és támogatóinak. Az esemény célja nemcsak a segítségnyújtás iránti elkötelezettség kifejezése volt, hanem a közösség erejének és az emberiesség fontosságának hangsúlyozása.
Az idei díjazottak között, „Az Év Támogatója” kategóriában két gyógyfürdő is megtalálható. A Gyulai Várfürdő és a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő kapta meg az elismerést. Mindkét fürdő rendszeresen támogatja a Vöröskeresztet.
Görgényi Ernő, Gyula polgármestere még tavasszal írt arról a közösségi oldalán, hogy a véradás az egyik legfontosabb közügy, ezért a Gyulai Várfürdő 2000 fürdőbelépővel támogatja a Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetét.
„A Gyulai Várfürdő, Gyula Város Önkormányzata és a Gyulahús is a Vöröskereszt legnagyobb támogatói közé tartozik térségünkben, együttműködésünk már egy évtizedes múltra tekint vissza. A Várfürdő éves szinten közel 8 millió forint értékben juttat belépőjegyeket a segélyszervezetnek, a Gyulahús pedig rendszeresen termékfelajánlásokkal ösztönzi a véradást. Az önkormányzat és cégei, illetve intézményei kezdeményezésemre 2023 nyarán a rendszeres véradók anyagi juttatását is bevezették, akik plusz szabadnapot is kapnak segítségük elismeréseként” – írta a polgármester.
A Jonathermál Zrt. is rendszeresen ajándékoz fürdőkuponokat a véradóknak. Illetve tavaly ősszel már második alkalommal rendezték meg a Jonathermál Jótékonysági Futóversenyt, amelynek bevételéből a Magyar Vöröskeresztet támogatták.
Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója:
Juhász Sándor, a Jonathermal Zrt. vezérigazgatója: