• A celldömölki gyógyvíz elsősorban mozgásszervi panaszok esetén lehet hatékony.

  • A Vulkánfürdő jegyárai alapesetben is kedvezőek, de heti két nap még ezen felül is egész jelentős kedvezményt biztosítanak.

Vas vármegye bővelkedik termálvizekben, amelyek közül több gyógyhatását hivatalosan is igazolták. Összesen 18 minősített gyógyvizet adó termálkút található a megyében.

A térség két nagy fürdőkomplexumot is magában foglal – Bükfürdőt és Sárvárt –, emellett pedig számos kisebb és közepes méretű fürdő is található itt. Utóbbiak közé tartozik a celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő. A 2000-es évek elején kimondottan turisztikai célból kerestek és találtak termálvizet Celldömölkön, a fürdő pedig 2005-ben nyitotta meg a kapuit.

Az első gyógyvíz minősítést 2007-ben kapta meg a 4-es kút vize, míg 2012 óta a 6-os kút biztosítja a gyógyvizet a fürdő számára. A Vulkánfürdő 2008-ban nyerte el a gyógyfürdő címet, 2016 óta pedig is gyógyhelynek számít.

Celldömölkön nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos, magas fluoridtartalmú, 43 Celsius-fokos termálvíz tör fel a föld alól. A víz összes oldott ásványianyag-tartalma 3330 mg/liter. Gyógyhatása különösen a mozgásszervi panaszok – mint a porckopás, az ízületek körüli izmok és inak fájdalma, derékfájás, krónikus reumatológiai gyulladások – esetében érvényesül. Segíti a gyorsabb rehabilitációt ortopédiai és traumatológiai műtétek után, és hozzájárulhat a stressz leküzdéséhez is, ezzel elősegítve a betegségek megelőzését.

Vulkánfürdő gyógyfürdő Celldömölkön

Aki szeretné kipróbálni ezt a gyógyvizet, illetve magát a termálfürdőt, annak érdemes kihasználnia a kedvezményes fürdőnapokat. Ez azt jelenti, hogy a hét két napján jelentős árengedménnyel válthatók belépők a Vulkánfürdőbe. Szerdánként és péntekenként a felnőtt napijegy 1900 forintba, a nyugdíjas belépő pedig 1500 forintba kerül. Ez a kedvezmény december 20-ig érvényes. (Egyébként a helyi lakosok járnak a legjobban, hiszen ők a hét minden napján ezen a jegyáron látogathatják a termálfürdőt).

Celldömölk gyógyvíz

Ide kattintva Győr-Moson-Sopron gyógyvizes fürdőiről olvashat.