• A margitszigeti Palatinus Gyógy- és Strandfürdőt pont három héttel ezelőtt kellett bezárni.

  • Már megvan az újranyitás tervezett dátuma.

A dunai árhullám miatt szeptember 17-én be kellett zárni a budapesti Palatinus Gyógy- és Strandfürdőt. Már akkor közölték, hogy a margitszigeti fürdő újranyitására csak azt követően lesz lehetőség, miután majd a szigetet is újranyitják. Utóbbira végül ma délben sor került, így felmerül a kérdés, hogy mikor nyithat újra a termálfürdő?

A fürdő mai közlése szerint az újranyitásra még egy kicsit várni kell, de szerencsére nem sokat.

Mint a Palatinus honlapján írják, az árvízhelyzet miatt a kutak vízminősége jelenleg nem megfelelő, de ennek helyreállításán dolgoznak. Illetve zajlik a bel- és kültéri medencék felkészítése is az újranyitásra. Erre már egy céldátum is van: 2024. október 12-én, azaz most szombaton tervezik a nyitást. Az úszómedence nyitása pedig egy héttel később, október 19-én várható.

A most szombati újranyitással párhuzamosan a fürdőgyógyászati kezelések ismét elérhetővé válnak a Palatinus fürdőben. A bérletek érvényessége pedig automatikusan meghosszabbításra kerül a bezárás időtartamával.

Palatinus fedett termálvizes medence

Ide kattintva arról a gyulladáscsökkentő, keringésjavító hatású gyógyvízfajtáról olvashat, ami számos hazai fürdőben is elérhető.