Hévíz egyik jellegzetessége a tündérrózsa, ami kifejezetten egzotikus hangulatot ad a tónak. A virágok nyár elejétől novemberig állandóan virágoznak, éjjel nyílnak, majd délelőtt bezárják szirmaikat. A tündérrózsa mára teljesen egybeforrt a gyógyvizű tóval, olyannyira, hogy Hévíz város címerében és zászlajában is szerepel. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy a virág bár régóta megtalálható a Hévízi-tóban, nem őshonos, hanem betelepített növény.

Indiai tündérrózsa Hévízen

Az indiai tündérrózsa hosszú virágú alfajának betelepítésével Lovassy Sándor, a keszthelyi Gazdasági Akadémia akkori tanára kezdett kísérletezni, amivel az 1898-ban sikerrel is járt. (Lovassy később ismert ornitológus és faunakutató lett, a Gazdasági Akadémia igazgatójává választották és a Balaton Múzeum megalapításában is részt vett). A virág meghonosítása nagy szó, hiszen egész Közép-Európában egyedül Hévízen virágoznak a szabadban a tündérrózsák. Korábban a tóban is megtalálható volt, de ma már csak a levezető csatornában virágzik a fehér virágú tündérrózsa. A tündérrózsa védett növény, így tilos bolygatni, pláne a virágjait leszakítani.