Tavaly november óta áll üresen a Gelsei Termálfürdő, s egyelőre nincs hír arról, hogy mikor nyithat újra. A sikertelen termál projekt most a szomszéd települést is magával rántotta.

November 21-én lesz egy éve annak, hogy bezárta kapuit a Gelse Termálvölgy nevű fürdő. Az ezer lakosú, Zalakarostól cirka 20 kilométerre található Gelsén még 2000-ben alakítottak át egy meglévő mélyfúrású kutat termálkúttá, amelyből 39 fokos termálvíz tört fel.

A kistelepülés termálfürdője nagyjából egymilliárd forintos beruházással épült fel és 2007 karácsonyán nyitotta meg kapuit, 7 fedett medencével, köztük egy tanuszodával. Maga a fürdő nem volt egy sikertörténet, a nyári szezonon kívül sokszor szinte kongott az ürességtől. Nem csoda, hiszen a fürdő felfuttatásához szükséges profi marketingmunkára már nem jutott pénz, ráadásul a környéken több, konkurenciát jelentő, jól menő termálfürdő is található. Mindezt csak tetézte a 2008 őszén beköszöntött válság, valamint az, hogy a gelsei önkormányzat sok egyéb projektre is számolatlanul vette fel a hiteleket.

Gelse: a tanuszoda

Gelsei Fürdő: a tanuszoda

A kártyavár végül 2010 őszén dőlt össze, amikor a kétmilliárd forintot megközelítő adósságteher miatt csődöt jelentett a község, amely ellen azóta adósságrendezési eljárás van folyamatban. A felszámoló sok gelsei ingatlanra, köztük a 944 millió forintért hirdetett termálfürdőre is próbál vevőt találni, de nem sok sikerrel. A fürdőt a problémás időszak után egyszer be is zárták, majd 2012 elején újra kinyitott, s egészen tavaly november 21-ig működött.

Gelse: termálvizes medence

Gelsei Fürdő: termálvizes medence

Az átgondolatlan fürdőfejlesztési projekt azonban nem csak Gelsét, hanem a szomszédos falut, Pölöskefőt is érinti. Utóbbi ellen ugyanis a napokban a Zalaegerszegi Törvényszék szintén adósságrendezési eljárást kezdeményezett. Az eljárást a település vezetősége kezdeményezte, miután a termál projekt kapcsán meglévő több mint 80 millió forintos adósságukkal nem tudnak mit kezdeni.

A Zalai Hírlap cikke szerint a pölöskefői adósság nem is közvetlenül a fürdőépítéshez, hanem a termálkút 2000-ben történt kialakításához kapcsolódik. A kútfúrás költségét ugyanis Gelse és Pölöskefő konzorciuma finanszírozta. Pölöskefő két ok miatt szállt be az üzletbe. Egyrészt azt gondolták, hogy ha a szomszéd településen termálfürdő nyílik, abból ők is profitálhatnak. Másrészt a részvételük csak formaság volt, ugyanis így lehetett 10 millió forintnyi területfejlesztési támogatást szerezni.

Pölöskefői utcakép: nekik is jutott az adósságból

Pölöskefői utcakép: nekik is jutott az adósságból

A termálkút fúrását végző céget azonban a gelsei önkormányzat, – hibás teljesítésre hivatkozva – nem fizette ki teljesen. A vállalkozás pert indított az önkormányzat ellen, amit jogerősen meg is nyertek, így a 2000 óta halmozódó kamatokkal együtt kell kifizetni a munkájuk ellenértékét. S miután Gelse és Pölöskefő együtt vett részt a projektben, ezért most utóbbi településre jut az adósság egy része.