• November 5-től kezdődően a komplexum szolgáltatásainak igénybevétele esetén védettségi igazolványt kér az Aquaworld Resort Budapest.

  • Szlovákiában és Romániában ezt már minden fürdő esetében bevezették.

„A közvetlen környezetünkben és a környékbeli országokban is tapasztalható növekvő COVID esetszámokra reagálva az Aquaworld Resort Budapest vezetősége úgy döntött, hogy 2021. november 5-től a komplexum szolgáltatásainak igénybevételét minden esetben érvényes védettségi kártya bemutatásához köti. Az intézkedés vendégeink és dolgozóink egészségének védelmét szolgálja, így kérjük szíves együttműködésüket annak betartásában” – tette közzé az Aquaworld. Ez alapján a szigorítás nemcsak a fürdőrészlegre, hanem a szálláshelyeikre is vonatkozik.

A védettségi igazolványt kötelező jelleggel – a 18 év felettiekre vonatkozóan – az idén tavaszi újranyitástól kezdődően július 3-ig kellett kérniük a fürdőknek. Július elején az egyéb korlátozások is megszűntek a fürdőkre vonatkozóan, így például a távolságtartási szabály, a létszámkorlát is.

Védettségi igazolványhoz azok juthatnak, akik már megkapták legalább az első oltást, vagy igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, illetve van egy harmadik mód is: átestek a betegségen, de ezt utólagos vizsgálattal igazolták. Az utóbbi esetben viszont ki kell fizetni a vizsgálat és a kártya gyártásának a költségét.

Magyarországon nem tudunk másik olyan fürdőről, illetve hotelről, ahol ismét kérnének védettségi igazolványt. Kormányzati döntés nincs arról, hogy ezt kötelezően bevezetnék. Legalábbis egyelőre.

Ugyanakkor a környező országok közül ezt már általános jelleggel megkövetelik Szlovákiában és Romániában. Mindkét országban a mi védettségi igazolványunk ottani megfelelőjét kérik (oltás megléte, vagy a fertőzésen való átesés igazolása). Illetve Szlovákiában lehetőség van ezt egy friss negatív teszttel is kiváltani. Szintén igaz a szlovák és a román fürdőkre is, hogy fokozott fertőtlenítést írt számukra elő a hatóság, valamint korlátozták az egyidejűleg fogadható fürdővendégek számát.