• A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Uszoda 2022. április 2-tól felvette Székely Éva olimpiai bajnok, többszörös magyar bajnok, világcsúcstartó úszó nevét, és Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda néven működik tovább.

  • A névadó keretében az uszodában átadták a Székely Éva emlékfalat, ahol az úszónő több érme, kitüntetése is látható, valamint megszervezték a gyermekek számára rendezett úszóversenyt, a Székely Éva-emlékversenyt.

A tegnapi eseményen Budapest Főváros képviseletében Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től Borosné Szűts Ildikó vezérigazgató, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat részéről dr. Kiss László polgármester, a család részéről dr. Gyarmati Andrea ezüstérmes olimpikon és Európa-bajnok úszó, Székely Éva lánya mondott beszédet.

Borosné Szűts Ildikó köszöntőjében kiemelte, hogy Székely Éva 1936-ban itt a Csillaghegyi strandon döntötte el, hogy úszni kezd és olimpiai úszó lesz belőle, valamint hangsúlyozta kitartását: „Büszkék vagyunk arra, hogy az uszodánk felveszi Székely Éva nevét, aki életével, pályafutásával mindenki szemében példakép”.

Gy. Németh Erzsébet beszédében Székely Éva életútjával kapcsolatban a reményről is szólt: „A remény azt találja meg igazán, aki várja, aki hisz benne. Azt, aki hisz önmagában.”

Dr. Kiss László a sportolónő kerületi kötődéséről beszélt és ígérte, hogy a nemzetünk és a III. kerület nagyságai előtti méltó tiszteletadást folytatják: „Biztosítjuk a folytonosságot múlt és jövő között, és kifejezzük megbecsülésünket azok felé, akik példájukkal, munkájukkal hírnevet szereztek és szereznek a harmadik kerületnek.”

Dr. Gyarmati Andrea édesanyjához való kapcsolatáról, valamint az úszás és az uszoda iránti szeretetéről mesélt a jelenlévőknek.

Az eseményt megtisztelte Tordai Bence országgyűlési képviselő, Burján Ferenc és Béres András alpolgármesterek, Gyepes Lajos, a Római SE alapító elnöke is.

Az ünnepélyes névadó fontos programja volt a gyermekek részére meghirdetett úszóverseny, a Székely Éva-emlékverseny. Az úszóversenyt Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke nyitotta meg. Az érmeket a gyermekek egyik példaképe, az úszótársadalom ikonja Darnyi Tamás négyszeres olimpiai és világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok úszó, Óbuda díszpolgára, Wladár Sándor, valamint Sós Csaba a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya adta át.

Székely Éva Uszoda

Székely Éva és a Csillaghegyi fürdő

Az 1927. április 3-án született Székely Éva a napokban ünnepelné a 95. születésnapját, de már két éve nincs velünk az olimpiai bajnok, többszörös magyar bajnok, világcsúcstartó úszóklasszis.

Volt egy álma, amelyből valóság lett. Gyermekkorában eldöntötte, hogy ő egyszer olimpiai bajnok lesz. Az 1936-os berlini olimpia eseményeinek a közvetítését a Csillaghegyi strandon hallgatta, ami annyira magával ragadta, hogy elhatározta, sportoló lesz. Elkezdett rendszeresen úszni, úszóbajnoknak készült. Elszántságának hamarosan meglett az eredménye: első felnőtt magyar bajnokságát 1940-ben nyerte. A történelem ekkor közbeszólt, de túlélte a háborút, és soha nem adta fel az álmát, megmutatta mindenkinek, hogyan kell mindenekfelett ezért küzdeni. Szüleivel egy ötemeletes házban várták a háború végét, eközben is az lebegett a szeme előtt, hogy egyszer olimpiai bajnok lesz. Hogy edzésben maradjon, naponta többször megmászta lépcsőn az emeleteket.

1945-ben 100 méteres mellúszásban országos csúccsal tért vissza a versenysportba. 1947-ben első nőként úszott versenyen 200 métert pillangókartempóval. 1947–1956 között 32 egyéni bajnoki címet nyert, 36 országos, 12 Európa- és 6 világrekordot állított fel. 1952-ben a helsinki olimpián arany-, 1956-ban Melbourne-ben ezüstérmet nyert 200 méteres mellúszásban.

Székely Éva pályafutása alatt számtalan versenyt nyert, rengeteg rekordot állított fel, többek között országos csúcsokat 100, 200, 400, 800, 1500 méteren gyorsúszásban, 100 és 200 méteren mell- és pillangóúszásban, valamint 200 és 400 méter vegyesen.

Gyógyszerészdiplomát szerzett, visszavonulása után 15 éven át a MÁV kórház gyógyszertárában, majd a BVSC-ben és az FTC-ben edzőként, valamint a Testnevelési Főiskola Kutató Intézetének munkatársként dolgozott.

90 éves születésnapja alkalmából készült interjúban arról is beszélt, hogy „akkor felejtenek el valakit, ha nincs, aki emlékezzen rá”. Őt sosem fogjuk elfelejteni, hiszen mostantól nevét viseli a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő 2018-ban épült új uszodája, így mostantól Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda néven működik az a hely, ahol Székely Éva gyerekként elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz.