A külföldi nyaralásra indulók közül egyre többen már nem visznek magukkal készpénzt, csak bankkártyát – derült ki a CIB Bank megbízásából készített felmérésből. Ugyanakkor, ha egy hajszállal is, de még mindig azok vannak legtöbben, akik pénzt váltanak a külföldi üdülés előtt. Utóbbiról számolt be a megkérdezettek 39 százaléka. Viszont 38 százalék már úgy nyilatkozott, hogy közvetlenül a kártyájával fizet más országban is, 23 százalék pedig kinti automatából vesz fel készpénzt.

A CIB saját statisztikája is növekvő tendenciát mutat a külföldi bankkártyahasználat terén: 2012-ben a kártyahasználat 11 százaléka külföldi országban történt, a használati csúcsidőszak pedig egybeesik a nyári üdülési szezonnal. Júniustól augusztus végéig 30 százalékkal többet használják a plasztiklapokat az ügyfeleik külföldön, mint az év többi részében. Az átlagos külföldi készpénzfelvétel összege 48 ezer forint, a leggyakrabban felvett összeg pedig száz euró.

A bank megbízásából a Xallis Consulting által végzett kutatás kitért arra is, hogy miből üdülnek az emberek. Döntő többségük, 65 százalék a félretett pénzéből finanszírozza az utazást, meglepően magas – 12 százalék – azoknak az aránya, akik a szüleik által kifizetett úton vesznek részt (pláne, hogy a kutatás a 30-55 év közöttiekre vonatkozik). A külföldön nyaralók kilenc százaléka banki hitelt vesz fel, további három százalék pedig más forrásból szerez kölcsönt, hogy utazni tudjon.