-
Hétvégén ugyan még nem, de kedden már újranyitották a Kamilla Gyógyfürdőt.
-
Műszaki hiba miatt volt zárva másfél hétig a balmazújvárosi fürdő.
Szeptember 13. óta volt zárva a balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő. Már múlt hétvégére beharangoztuk az újranyitást, mint kiderült, kicsit idejekorán. Hegedüs Pétertől, a város polgármesterétől ugyanis múlt pénteken már azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a felmerült hibát elhárították, töltik a medencéket és hétvégére megnyitják a gyógyfürdőt.
Erre végül nem került sor, de nem is csúszott sokat az újranyitás, ugyanis mától már újra fogadnak vendégeket. Érdemes hozzájuk ellátogatni, mert amikor nyitva tart, akkor nagyon jó választásnak számít a Kamilla Gyógyfürdő.
A szezonon kívüli időszakban élménymedence, jacuzzi, kültéri és beltéri gyógymedence, úszómedence, gyermekmedence áll a vendégek rendelkezésére. Mindezeken túl egy színvonalas szaunarészlege is van a gyógyfürdőnek.
A belépőárak alapvetően értékarányosak. A felnőtt napijegy 3500 forintba, gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 2500 forintba kerül. A családi jegy ára 2 felnőttnél és 1 gyermeknél 7100 forint, további gyerekenként 1800 forint. A helyi lakosoknak minden jegytípusból árengedményt biztosítanak.
A héten újranyitnak egy Dunához közeli élményfürdőt is. Erről itt olvashat bővebben.