Három évvel ezelőtt, a Magyar Turizmus Zrt. által német újságíróknak szervezett sajtóút hozta meg a gyümölcsét az elmúlt hónapban. Az egyik népszerű német női hetilap, a Freizeitwoche ugyanis nyolcoldalas cikket közölt a magyarországi látnivalókról, amelyben kitérnek a termálfürdőinkre, és az egészségturisztikai lehetőségekre is. A cikk szerzője még egy 2010-es sajtóút során töltött négy napot Magyarországon, s az élményeiről már akkor is készített a lapba egy összeállítást. A mostani cikk Budapest, a fürdőink és a Balaton mellett kitér a magyar gasztronómiai kínálatra, elsősorban a budapesti kávéházakat és a tokaji borokat méltatva.

A Freizeitwoche című lap cikke

A Freizeitwoche című lap cikke

A német Freizeitwoche hetilap 680 ezer példányban jelenik meg és a felmérések szerint 900 ezer olvasója van. A lapban egy egyoldalas hirdetés közel 10 ezer euróba, tehát majdnem hárommillió forintba kerül, azaz a nyolcoldalas cikk „értéke” több mint 20 millió forint, így bőven megtérült a német újságíró vendéglátására fordított összeg.