• Az év első hete a tanítási szünettel bezárólag olyan jó forgalmat hozott, amilyet még nem tapasztaltunk korábban – említi Gellért Attila, az Igali Gyógyfürdő marketing vezetője.

  • A szakember beszélt a fürdő népszerűségének az okairól, az idei terveikről és megemlítette még azt is, hogy mi az, ami jelenleg hátrányt jelent számukra.

– Nemrég közölték, hogy a 2019-es kiemelkedő vendégszámuknak a 97 százalékát érte el tavaly a gyógyfürdő. Minek köszönhetik ezt a jó eredményt? Illetve a nyári főszezon, vagy inkább az elő- és utószezonjuk volt erősebb a vártnál?
– Összességében az egész tavalyi évünk eredményesre sikerült, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szinte lemásoltuk a 2019-es forgalmi adatokat. Fürdőnk forgalmának közel fele a három nyári hónapban realizálódik, és nem volt ez másként tavaly sem. Míg 2019-ben a három nyári hónapban 103 ezer vendéget fogadtunk, addig 2022-ben is sikerült 102 ezer látogatót regisztrálnunk. Az elő- és utószezonban szintén minimális különbség érzékelhető a két bázis év forgalmában.

A tavaly elért jó eredmény azt gondolom, hogy a korábbi évek munkájára is visszavezethető, hiszen komoly szemléletváltozáson mentünk át, mind marketing, mind üzemeltetés terén, amit szerencsére a vendégek is pozitívan fogadtak és 2015 után komoly lendületet tudtunk venni a vendégforgalom tekintetében. Ugyanazzal a rendelkezésre álló infrastruktúrával dolgozva közel duplájára tudtuk növelni a látogatók számát. Népszerűségünk alapvetően a kiemelkedő hatású gyógyvizünknek, a családias hangulatú fürdőnknek, a kedvező ár-érték arányú szolgáltatásainknak és a több éve jól bejáratott, illetve közkedvelt programjainknak köszönhető.

– Az Igalra érkező magyar és a külföldi vendégek aránya változott a járvány előtti időszakhoz képest?
– A tavalyi évre vonatkozólag elmondható, hogy a magyar, illetve a külföldi vendégek aránya már közelített a járvány előtti szinthez, de a sikeres forgalmi adatok alakulásában azért még mindig a hazai vendégekre tudunk leginkább alapozni.

– A belföldi turizmusban dolgozók körében volt némi félelem azzal kapcsolatban, hogy mi lesz majd januárban, miután véget ért a téli tanítási szünet. Ezen a téren már van három hét tapasztalatuk, mennyire indult jól az év Igalon?
– Az év első hete a tanítási szünettel bezárólag olyan jó forgalmat hozott, amilyet még nem tapasztaltunk korábban. A szünet utáni hetekben viszont ahogy ez várható is volt, visszaesett a hétköznapok látogatottsága, de ennek mértéke az ilyenkor megszokott szinten mozog. A hétvégi napokon – kedvező időjárás esetén – most januárban is kimondottan erős a vendégforgalom és már most elmondható, hogy jobb januárt fogunk zárni a tavalyinál. Bízunk benne, hogy a folytatást illetően sem lesz okunk a panaszra.

Gyógyvizes medence az Igali Gyógyfürdőben

– Készülnek-e az idei évre valamilyen újdonsággal?
– Most év elején befejeződnek a fürdő főépületében található vendégszobáknak és a fürdő vendégházának belső felújítási munkálatai. Ezekre a szálláshelyekre már több évtizede nem volt jelentősebb összeg ráfordítva, emiatt idejétmúlt állapotban voltak, rájuk fért a felújítás.

Várhatóan az idei évben kerül beüzemelésre a fürdő által tavaly, közel 60 millió forintból vásárolt 100 kw-os napelemem rendszere, amely a működésünkéhez nyújt majd érezhető segítséget.

Az idei évre a legnagyobb volumenű beruházásunk – tulajdonosi kérésre – a fürdő területén található, veszélyes állapotban lévő borozónak az elbontása, majd ennek a bővített szolgáltatásokkal kiegészített felépítése lesz. Emellett több kisebb gépészeti modernizációt és medence karbantartást tervezünk.

Ami a fürdő közkedvelt programjait illeti, azokat az erősen megemelkedett fellépői árak ellenére is próbáljuk az előző évekhez hasonló színvonalon megtartani. Véleményem szerint a fürdő és a település további lendületes fejlődését egy nagyobb befogadóképességű (minimum 40 szobás), a fürdő mellett elhelyezkedő szálláshely beruházással lehetne elősegíteni, amelynek hiánya jelenleg a legnagyobb hátránya a városnak.

Igali Gyógyfürdő nyári program