A jövő évi strandszezonra teljesen megújul a Kerekdombi Termálfürdő. A Tiszakécske szomszédságában lévő fürdő idén már meg sem nyitotta kapuit, ugyanis a munkálatok már ezen a nyáron megkezdődtek. Az eddig csak május elsejétől szeptember végéig működő kis fürdő 700 millió forintból újul meg, amelyből 500 milliót az Európai Unió vissza nem térítendő támogatásából fedeznek. A átépített fürdőt várhatóan jövő év májusában adják át, és az eddigi szezonális működés helyett egész évben nyitva lesz.

Kerekdombon 1962-ben találtak termálvizet, s abban az évben épült meg az első medence is. A következő években egy kisebb üdülőtelep alakult ki a fürdő körül, amely mellett kemping is működik. A kerekdombi víznek időközben igazolták a gyógyhatását is: mozgásszervi, ízületi betegségek és műtétek utáni rehabilitáció esetén bizonyult hatásosnak. A termálfürdőben eddig négy, különböző hőfokú medence működött.

Így nézett ki a Kerekdombi Termálfürdő a felújítás előtt: