• Kitermelik az elöregedett fákat, később az invazív fajokat is és szigetszerűen új csemetéket ültetnek.

  • A véderdő megújítása 2020-ban fejeződik be.

Már több mint egy éve annak, hogy beharangoztuk a hévízi átfogó természetvédelmi programot. Egy EU-s forrásnak köszönhetően – sok egyéb mellett – a gyógyvizű tavat körülölelő véderdő megújítása is a része ennek a projektnek.

A Hévízi Televízió annak apropóján közölt egy tudósítást, hogy hamarosan elkezdődnek az erdei munkálatok. A fakitermelés pedig időlegesen a gyalogos és a közúti forgalmat is érinteni fogja.

Az eredeti tervek szerint már szeptember elején elkezdődött volna az elöregedett fák kivágása, de a rengeteg eső keresztülhúzta a számításokat. A helyi televízió által készített friss felvételeken is látszik, hogy az erdőben sok helyen még mindig áll a víz. Így várhatóan szeptember utolsó hetében gyürkőznek neki a feladatnak és jövő év márciusában végeznek.

A 30 hektáros területen rengeteg az idős fa. Ezek közül azokat vágják ki, amelyek veszélyesek lehetnek, magyarán kidőlhetnek. Vissi Géza, a gyógyfürdő erdésze elmondta, hogy a véderdő egykorú fákból áll és a feladatot most az jelenti, hogy vegyes korúvá alakítsák át. Ezzel elkerülhető, hogy egyszerre öregedjen el a faállomány. A fiatal egyedek megjelenését úgy biztosítják, hogy 200-300 négyzetméteres “lékekben” fát termelnek ki.

Az erdőrekonstrukció második fázisában kevésbé látványos, de annál fontosabb feladatok következnek. Ennek során gyérítik az olyan, nem őshonos növényeket, mint a bálványfa, az aranyvessző, vagy éppen az egyiptomi kéktündérrózsa, ezek ugyanis betelepített, vagy invazív fajok. A véderdő teljes megújítása 2020-ban ér véget.

Nézze meg a Hévízi Televízió tudósítását is: