• Egy 144,4 millió forintos beruházás révén teljesen megújul a fürdő lepkemedencéje.
  • A nyári strandszezon elején a vendégek már használatba is vehetik a medencét.

A terveknek megfelelően tegnap kezdetét vette a Harkányi Gyógyfürdőben található úgynevezett lepkemedence felújítása – számolt be az Új Harkányi Hírek. Hegyi Ákos, a fürdő igazgatója korábban már nyilatkozott arról, hogy a medence mindkét oldalán napi 200 köbméter vizet ereszt, mert tönkrement a szigetelése, valamint a leeresztő szelepeinek is rossz a vízzárása. Mindezeket csak tetézte, hogy a medence gépészeti megoldásai is teljesen elavulttá váltak, így már nem lehetett halogatni a felújítását.

 

Harkányi medenceA lepkemedence újjáépítésével egyébként azért is kellett áprilisig várni, mert a fagyveszély elmúltáig nem lehetett volna leengedni a medence vizét. A most megkezdett munkálatok első üteme több mint egy hónapig fog tartani, ezalatt elvégzik a szükséges bontást és a felület előkészítését.

A vízzáró réteg kialakítása, a gépészeti berendezések cseréje, valamint az új burkolat kialakítása pedig újabb egy hónapot vesz igénybe. Így előreláthatólag június közepére készül el a lepkemedence, a nyári strandszezonban pedig már birtokba is vehetik a fürdővendégek. A medence felújítása nettó 144,4 millió forintba kerül.