• 92 millió forintot fordítanak a Sárrét Kincse Gyógyfürdő gyógyvizes medencéinek a felújítására.

  • Ez a vármegyében, de igazából országosan is az egyik legjobb ár-érték arányú gyógyfürdőnek számít.

Tegnap délután tettek közzé egy remek hírt Püspökladány város Facebook-oldalán. A település a Versenyképes Járások Program keretében fürdőfejlesztésre pályázott. A Kabával és Földessel közösen benyújtott pályázatukat a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pozitívan bírálta el.

„Ez alapján Püspökladány számára 92 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg. A támogatásból a Sárrét Kincse Gyógyfürdő és Strand gyógyvizes medencéinek felújítását valósítjuk meg” – írják. Mit érdemes tudni erről a gyógyfürdőről?

A Hajdúszoboszlótól nagyjából 26 kilométerre található település fürdője amolyan titkos tipp is lehet, mert kimondottan értékarányos szolgáltatást nyújtanak. A Sárrét Kincse Püspökladányi Gyógy- és Strandfürdőben két szabadtéri és két fedett gyógymedence, valamint a gyógyászati részleg egész évben működik. Mindez szezonálisan, tehát a mostani nyári időszakban kültéri úszómedencével, tanmedencével és gyermekmedencével egészül ki.

Püspökladány Sárrét Kincse gyógymedence

Itt kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, jódos-brómos összetételű gyógyvíz várja a fürdőzőket. Az aranybarna színű víz jótékony hatással lehet többek között az ízületi bántalmakra, a gerinc és az ízületek elváltozásaira, csonttörések utókezelésére, valamint izom- és idegfájdalmakra. Emellett nőgyógyászati gyulladások esetén is segíthet a regenerálódásban.

Ami a jegyárakat illeti, egy felnőtt belépő 2250 forint, a diák és nyugdíjas jegy 1850 forint, a gyerek belépő pedig 1250 forintba kerül. Kedvezményes délutáni jegyeket, csoportos belépőket is kínálnak, de a püspökladányi lakosoknak is árengedményt biztosítanak a fentiekből.

A héten befejeződik egy budapesti fürdőfejlesztés. Erről ide kattintva olvashat bővebben.