• 2021-ben a termálfürdős települések többsége növelni tudta vendégéjszakáinak a számát az előző évhez képest.

  • Ugyanakkor 2019-hez viszonyítva még mindig nagyok az elmaradások, különösen a külföldi forgalom tekintetében.

  • A budapesti turizmus még viharverten is egész magas számokat hozott.

  • A belföldi vendégforgalom terén a fővárost Hajdúszoboszló, a külföldi éjszakaszámok alapján Hévíz követte a listán.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a napokban publikálta a 2021 egészére vonatkozó, településszintű turisztikai adatsorait. Ez alapján idén is elkészítettük a legmagasabb vendégéjszakaszámot produkáló termálfürdős települések listáját.

Két szörnyű éven van túl a hazai turizmus, 2020-ban és 2021-ben is nagyjából négy-négy hónapon át zárva tartott a legtöbb szálláshely (csak üzleti és oktatási célú utazókat fogadhattak), illetve zárva voltak a fürdők is. Ugyanakkor 2021-ben azért már látszott az alagút vége, az év második felétől már kezdett magára találni a turizmus, s bár félő volt, hogy sok környező országhoz hasonlóan nálunk is lesznek lezárások, erre végül nem került sor. A 2021-es ünnepi időszak pedig már egész szép forgalmat hozott.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számát néztük meg a 10+1 legmagasabb éjszakaszámot produkáló település esetében. Azért nem top 10-es listát közlünk, mert a budapesti turizmus még a jelenlegi, meglehetősen viharvert állapotában is külön kategóriát képvisel. A külföldi vendégforgalom terén több mint tízszeres, de még a belföldi adatok alapján is közel duplája a vendégéjszakaszámuk, mint a legjobban teljesítő vidéki termálfürdős településnek.

A „termálfürdős település” turisztikai kategóriája egyébként nincs a KSH-nak, ezt mi válogatjuk le minden évben a teljes adatsorból. Azokat a településeket soroljuk ide, ahol van működő termálfürdő. Persze nyilván településenként azért más és más a fürdő súlya, hiszen például Egerben kevésbé függ a fürdőtől a város idegenforgalma, mint mondjuk Hévízen.

Mielőtt rátérnénk a konkrét adatokra, még fontos megemlíteni, hogy a KSH a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számáról közöl adatokat. Ebben a magánszálláshelyek – vendégházak, szobakiadók – adatai nem szerepelnek. Magyarán a települések tényleges vendégforgalma a lent közölteknél némileg magasabb volt. Azt is érdemes tudni, hogy februárban még csak egy előzetes adatsort publikál a KSH, a végleges adatokra még két-három hónapot várni kell. Ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez jelentős változásokat nem szokott hozni.

Éledező termálfürdős turizmus

Az adatok alapján egyértelmű, hogy 2020 jelentette a mélypontot, az elmúlt esztendőben már kicsit jobb bőrben volt az ágazat. A 11 legmagasabb vendégéjszakát produkáló termálfürdős település közül egy kivételével mindenhol nőttek az éjszakaszámok, néhol nem is kevéssel. Például Budapesten 800 ezer éjszakás növekedést mértek, így már elérték a 3,1 millió éjszakát. Ugyanakkor az örömünk csak addig tarthat, amíg elő nem vesszük a 2019-es adatsort, akkor ugyanis a főváros éjszakaszáma még meghaladta a 10 milliót.

Hasonló a helyzet minden településen. Hévízen, Hajdúszoboszlón is nőttek az éjszakaszámok, de a 2019-es eredményüknek még így is csak a 43, illetve 53 százalékát érték el az elmúlt esztendőben. Egyébként döntően a külföldi vendégforgalom drámai visszaesése húzza le az adatokat, a belföldi turizmus jobb képet mutat. Például pusztán a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakaszámot nézve 2021-ben Hajdúszoboszló, Hévíz és Zalakaros is már elérte a 2019-es adatok 67-68 százalékát, ami a négyhavi zárvatartás fényében nem rossz eredmény.

A külföldi turizmus terén még nagyon messze járunk a 2019-es számoktól. Hévíz az elmúlt esztendőben a 2019-es külföldi vendégéjszakaszámának csak a 27 százalékét, Sárvár a 39 százalékát, Hajdúszoboszló a 28 százalékát érte el.

Teljes vendégforgalom

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött teljes vendégéjszakaszám alapján Budapestet tavaly is Hajdúszoboszló és Hévíz követte a listán 500 ezer körüli éjszakaszámmal. A lista első hat helyén nincs változás 2020-hoz képest, azaz a vezető hármas után Zalakaros, Bükfürdő és Sárvár következett. Ugyanakkor Szeged megelőzte Miskolcot és Gyulát, Debrecen pedig Egert, pedig 2020-hoz képest Gyula, Miskolc és Eger éjszakaszáma is nőtt.

Széchenyi Gyógyfürdő Budapest

Belföldi vendégéjszakák

Érdekes, hogy Budapest fölénye még ezen a téren is milyen nagy, tavaly több mint 800 ezer vendégéjszakát realizáltak. Utánuk Hajdúszoboszló következik 416 ezer, majd Zalakaros 339 ezer, Hévíz 314 ezer éjszakával. Szeged ezen a téren is előrelépett a kilencedikről a hetedik helyre, Bükfürdő megelőzte Egert, Debrecen pedig Nyíregyházát.

Hajdúszoboszló gyógymedence

Külföldi vendégéjszakák

Budapestet követően Hévíz tudta felmutatni a legmagasabb külföldi éjszakaszámot. Hévíz előnye a többi vidéki termálos településhez képest még a pandémia árnyékában is jelentős volt. A külföldi éjszakaszámot tekintetében Sárvárnak jó éve volt a lehetőségekhez képest, mert az ötödikről a harmadik helyre ugrottak előre, Sárvár és az utánuk következő Bükfürdő között minimális volt a különbség.

Hévíz Tófürdő

Jó látni, hogy Hegykő visszatért az élmezőnybe az elmúlt évben. A Sopronhoz közeli, 1500 lakosú település számos nagy múltú hazai üdülőhelyet is megelőz a külföldi vendégforgalom tekintetében. Ráadásul a járvány előtti számaikból is egész sokat visszahoztak: a 2019-es forgalmuk 41 százalékát érték el, miközben sok más település még csak a pandémia előtti külföldi forgalmának negyedénél, harmadánál járt 2021-ben.

Akik a további termálfürdős települések neveit hiányolják a listáról, azoknak érdemes lesz a következő napokban visszanézniük a Termál Online-ra, mert jövünk megyei összesítésekkel is.

A 10+1 legnépszerűbb termálfürdős település a teljes vendégforgalom alapján – 2021 (vendégéjszakák száma)

1. Budapest 3.175.971
2. Hajdúszoboszló 521.524
3. Hévíz 497.979
4. Zalakaros 386.548
5. Bük (Bükfürdő) 316.469
6. Sárvár 307.094
7. Szeged 278.741
8. Miskolc (Miskolctapolca) 271.439
9. Gyula 246.779
10. Debrecen 229.694
11. Eger 226.823

A 10+1 legnépszerűbb termálfürdős település a belföldi vendégforgalom alapján – 2021 (vendégéjszakák száma)

1. Budapest 816.563
2. Hajdúszoboszló 416.005
3. Zalakaros 339.973
4. Hévíz 314.920
5. Miskolc (Miskolctapolca) 235.930
6. Gyula 230.076
7. Szeged 212.591
8. Bük (Bükfürdő) 196.124
9. Eger 194.098
10. Sárvár 186.039
11. Debrecen 170.118

A 10+1 legnépszerűbb termálfürdős település a külföldi vendégforgalom alapján – 2021 (vendégéjszakák száma)

1. Budapest 2.359.408
2. Hévíz 183.059
3. Sárvár 121.055
4. Bük (Bükfürdő) 120.345
5. Hajdúszoboszló 105.519
6. Szeged 66.150
7. Debrecen 59.576
8. Zalakaros 46.575
9. Mosonmagyaróvár 44.211
10. Hegykő 38.495
11. Miskolc (Miskolctapolca) 35.509

Forrás: Termál Online gyűjtés a KSH adatai alapján